Városi Strand

A Balaton legnagyobb vízi élményparkja, Kajak-kenu pont, sportpályák, csúszda, Balaton alakú medence és a lassan kétszáz éves Szigetfürdő várja a csobbanni vágyókat. Hol található mindez? A megfelelő infrastruktúrával, szórakoztatási szolgáltatással rendelkező, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető Keszthelyi Városi Strand területén.


A legaktívabb strand

Keszthely legnagyobb strandja, a Városi Strand, amely egyben a legelső is, 1927-ben nyitották meg a fürdőzők számára. Kedvelt a fiatalok körében a szomszédságban lévő szórakozóhely miatt, de a szabadidő aktív eltöltésére is kiválóan alkalmas, a már említett 1870 m2-en elterülő vízipark, a nemrég felújított csúszda, a homokos sportpályák mind ezt a célt szolgálják. Ugyan a strand főbejárattól távolabbi részében bújik meg, nem szem elől tévesztendő, hogy Paksy Tímea többszörös világ- és Európa bajnok kajakosnak köszönhetően Kajak-kenu pont jött létre.

“Megfelelő hely akár a gyerekek számára is. Szép, tiszta, rendezett környezet. Jó hely akár egy egész napos szórakozásra, kikapcsolódásra. Az ég kék a víz tiszta, csak egy kis futó vihar zavarhatja meg a szórakozást. ?”

Farkas CsabaHelyi idegenvezető

Tipp SUP-ozz Keszthelyen a Városi StrandonTippA Keszthelyi Vízisport Egyesület kölcsönzőjében túrakajak, kenu, és SUP-bérlési lehetőség is van, mindemellett világbajnok oktatásban lehet részünk.

2021-ben rendezték meg először az Aktív Strand programsorozatot, melynek keretében ügyességi játékokon (nyári hógolyózás), bajnokságokon (teqball, kajak, streetball, strandfoci, minigolf, strandröplabda, stb) lehetett részt venni, cserébe élménykuponokat, különböző kedvezményeket kapni. A játékos programokat minden alkalommal megelőzte motivációs beszélgetés, többek közt Paksy Tímea világ- és Európa-bajnok kajakossal, Major Veronika olimpikonnal.

Passzív pihenés

Természetesen választhatjuk a pihenés passzívabb módját is, napozhatunk a parton vagy a vízen ringó napozóstégen. A sokáig sekély vízbe több helyen, többféle módon is bejuthatunk. Homokos rész található a strand északi és déli végén található öblökben- mely különösen a kisgyermekes családok számára kedvező, a középső szakaszon lépcsők vezetnek a Balaton vizébe. A strand szolgáltatásai közé tartoznak még az öltözők, kabinok, vizesblokkok.

“Igényes tiszta strand, sehol nincs szemét. Dohányozni kijelölt helyen lehet! Rengeteg étterem és bár közül választhatunk, ha megéhezünk, vagy megszomjazunk. A szórakozásunkat minigolf, asztali tenisz, léghoki és számtalan egyéb játék biztosítja! Egyszóval 10/10-es a keszthelyi városi strand :)”

MagdiHelyi idegenvezető
Érdekesség 19. században épült szigetfürdőÉrdekességA Városi Strandról közelíthető meg a Balaton egyetlen szigetfürdője, mely a XIX. század második fele óta várja a pihenni, fürödni, a Balaton-part mentén napozni vágyókat.

Étkezés

Előfordul, hogy a sok játékban, úszásban, a strandolás során megéhezünk, természetesen itt is találunk büféket, bisztrót, ahol csillapítani tudjuk étvágyunkat.

Kedvencünk a Városi Strandon a Vitorlás BisztróKedvencünkHa a Városi Strandon jársz, ne hagyd ki a Vitorlás Bisztrót, ahol minőségi ételeket fogyaszthatunk, a hagyományőrzés találkozik a modern szemlélettel.

Strandkönyvtár

A Városi strandon a nyár folyamán a Fejér György Városi Könyvtár július 3. hetétől augusztus 2. hetével bezárólag Strandkönyvtárat működtet, tehát nem kell aggódnod, ha nincs mit olvasnod napozás közben a parton. A Strandkönyvtár megnyitásáig, majd bezárása után egy kihelyezett könyvszekrényből tudsz válogatni a könyvek között.

Megközelítés, parkolás

A Városi Strand a keszthelyi Balaton-part központi részén, a móló szomszédságában található. A vasútállomás és a buszpályaudvar is pár perc sétára található. A parkolás a strand főbejáratának közelében fizetős, a déli (hátsó) bejáratnál ingyenes. Biciklivel érkezőknek jó hír, hogy kerékpártárolóval is rendelkezik a strand.

Belépőjegy

A strandon vásárolhatók kedvezményes jegyek, 18 óra után 50% kedvezménnyel fürödhetünk. Igénybe vehető a West-Balaton kártya, fizethetünk SZÉP-kártyával, bankkártyával, készpénzzel is.

Tipp csodáld meg a hófedte szigetfürdőt télenTippLátogasd meg szezonon kívül a strandot! Csodáld meg az őszi lombhullatás idején, tekintsd meg havas Szigetfürdőjét, a befagyott Balatont!

Információk

Térképen mutasd

8360 Keszthely, Balaton-part

Elérhetőségek

Nyitva tartás

  • Június 10. - Szeptember 04.
  • ZárvaNyitás: 08:30
    • szombat (ma) 08:30-19:00
    • vasárnap 08:30-19:00
    • hétfő 08:30-19:00
    • kedd 08:30-19:00
    • szerda 08:30-19:00
    • csütörtök 08:30-19:00
    • péntek 08:30-19:00

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Gyúrunk vaze?
Gyúrunk vaze?
Ki a szabadba, próbáld ki a város összes kondiparkját!
Beszélő Házak
Beszélő Házak
Ismerd meg Keszthelyt!
Isteni szikra
Isteni szikra
Van egy jó ötleted kihívásra? Mondd el nekünk!
Kultallé séta
Kultallé séta
A fasorok városa
+30Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő