Lélekmozgató – Séta az egészségért – A Festetics örökség nyomában

LÉLEKMOZGATÓ program Keszthelyen: „Séta az egészségért” – A Festetics örökség nyomában

„Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni.”

A Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége az elmúlt években LÉLEKMOZGATÓ néven indította el programját, mely sokszínű szakmai programok és protokolláris események mellett az ország összes köznevelési intézményét megszólította.
Az idei évben február 22. hétvégére esik, mely lehetőséget ad a program szélesebb nyilvánosságot elérő megvalósításához. Keszthely Város Önkormányzata „Séta az egészségért” – A Festetics örökség nyomában című rendezvénnyel kapcsolódott ehhez a nemes célhoz. Február 22.-én szombaton 10.30 órakor indul a séta a Fő téren Festetics György szobrától és 11.30 órakor ér véget a Festetics kastély parknál.

Program:
A séta során betekintést nyerhetünk a Festetics család életébe. Megismerhetjük azon épületeket, építményeket, amelyeket örökül hagytak. A séta végén a program részeként a Helikon Kastélymúzeum kiállításai ingyenesen megtekinthetők a résztvevők számára.
A séta célja a minden korosztály számára elérhető mozgás fontosságára való felhívás. Fogyatékossággal élők és egészséges polgárok együtt teszik meg a távot. Megszólítottuk az iskolákat, óvodákat, fogyatékosokkal foglalkozó civil szervezeteket is. Önkormányzati képviselőket, hivatali dolgozókat és minden kedves érdeklődőt hívunk és várunk, minél nagyobb számú részvétellel segítsük a program sikerét.

Időpont: 2020. február 22. 10.30 – 11.30 óra
Útvonal: Fő tér – Sétáló utca – Amazon ház – Festetics Kastély park
Sétavezető: Kiss István, a GESZ munkatársa