Keszthelyi templomok

Keszthely városában a katolikus karmelita és ferences templomokon kívül más felekezetek imaházai, református és evangélikus gyülekezetek is otthonra találtak. A Goldmark-udvarban az ódon kapuk mögött egy zsinagóga is őrzi a keszthelyi zsidó közösség eseménydús életének lenyomatait. Keressük fel őket, ismerjük meg történetüket!


Keszthelyi templomok

Református templom

Ha a Helikon-park felé járunk, érdemes kitérőt tenni a keszthelyi villanegyedben található református templom felé. Hosszú út vezetett addig, míg 1931. szeptemberében ünnepélyes keretek között lerakták az épület alapkövét. A felépítése mindössze 9 hónapot vett igénybe, a munkálatokban papok, presbiterek is részt vettek. 1932. júniusában került sor a templom felszentelésére.

“Szeretek ott elmélyülni, lélekben.”

Kovács ElekHelyi idegenvezető

Református templom gyönyörű faszerkezetes belsejeÉrdekességA templom felszentelésén a kor neves írója, Móricz Zsigmond is tiszteletét tette.

Ha az épületet szemléljük, nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy az erdélyi építészetet idézi, ugyanis népi kalotaszegi stílusjegyeket visel, és székely kopjafa mintázatos fafaragások díszítik. A templom érdekessége a „Gályarab” elnevezést viselő harangja. Az épület több renováláson is átesett, 1959-60-ban tornyát erősítették meg, 2007-ben pedig külső falait újították fel.

Evangélikus templom

A város evangélikus temploma a Sétálóutcával párhuzamos Deák Ferenc utcában lelhető fel. A mintegy 300 ember befogadására alkalmas, barokk és ókeresztény stílusú épület az 1920-as években, Szeghalmy Bálint tervei alapján készült. A keszthelyi gyülekezet története egészen Festetics László (1785-1846) koráig nyúlik vissza, aki evangélikus vallású mesterembereket hozatott birtokára. Ők sokáig a távoli, kővágóörsi templomba jártak istentiszteletre, hogy saját templomuk legyen, mintegy száz évet kellett várni.

“Nagyon jó lelkész, szép Istentisztelet.”

Kóbor AnnamáriaHelyi idegenvezető

Zsinagóga

A Goldmark-udvar kissé eldugott végében lelhető fel Keszthely zsinagógája, melyet 1780-ban, Hofstadter Kristóf tervei alapján Festetics György építtetett. Érdekesség, hogy az eredetileg klasszicista stílusjegyeket viselő zsinagóga eredetileg a Fejér György utca felől volt megközelíthető egy keskeny közön. 1852-ben átalakították, majd 1894-ben eklektikus homlokzattal bővítették az építményt. A homlokzat előtt komor feketemárvány obeliszk emlékeztet az egykori gettóra, a II. világháború idején elhunyt zsidók emlékét a templom falain lévő fekete és fehér emléktáblák őrzik. 1993-tól vette kezdetét nagyobb renoválás, majd 1995-ben avatták fel újra a zsinagógát, melyet ódon hangulata teszi páratlanná a keszthelyi látnivalók között.
A zsinagóga előzetesen egyeztetett időpontban látogatható: 06 83 312 188

“Nagyon jó a közösség! Szeretek oda menni.”

KatalinHelyi idegenvezető

Katolikus templomaink: A karmelita bazilika és a ferences plébánia

Ne feledkezzünk meg katolikus templomainkról sem, hiszen az ország legnagyobb karmelita bazilikája, a Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika Keszthelyen található, a város legrégebbi épülete pedig a Fő téri egykori ferences templom.

Információk

Térképen mutasd

Elérhetőségek

Közösségi oldalak

Teljesítsd a kihívásokat!

Ha már Keszthelyen jársz, akkor töltsd le a díjnyertes HELLO Keszthely mobil-appot és gyűjtsd be a jutalmakat! Bővebben

App Store Google play
Isteni szikra
Isteni szikra
Van egy jó ötleted kihívásra? Mondd el nekünk!
Kutyagolós
Kutyagolós
Állok allébe!
Beszélő Házak
Beszélő Házak
Ismerd meg Keszthelyt!
Legendás Koncertek
Legendás Koncertek
A zenei világ legnagyobbjai
+29Kihívás vár
még rád

Ez is érdekelhet

Festetics-kastély

Festetics-kastély

A Festetics Kastély parkja

A Festetics Kastély parkja

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Helikon Kastélymúzeum

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Festetics Kastély - Pálmaház és madárpark

Összes Szabadidő