XVII. Táncpanoráma

2019. szeptember 17. (kedd)

Nagy érdeklődésre tartott számot az idei Táncpanoráma. Három napon át a tánc, táncművészet kapta a főszerepet Keszthelyen a Balaton Színházban. A program sorozatban a gyermekek és a felnőttek egyaránt találtak kedvükre való előadást. Három nagy táncegyüttes siker produkciói mellett előadáson is részt vehettek az érdeklődők.
Az igazmondó juhászt, a gonosz kolozsvári bírót és Beatrix királynét is megismerhették a gyerekek a Magyar Nemzeti Táncegyüttes jóvoltából. Mátyás király udvari történetírója, a híres Galeotto Marzio segítségével mutatja be a társulat a meséket. A koreográfia mellett népművészeti motívumokkal tarkított jelmezek és impozáns díszlet segítségével nyerte meg magának az ifjú közönséget a néptáncegyüttes.

„A Magyar Nemzeti Táncegyüttes mindig nagyon odafigyel a gyerekekre, az ifjúságra, egyrészt azért, hogy legyen majd közönségünk a jövőben is, másrészt azért, mert fontosnak érezzük, hogy a gyerekek megismerjék népi kultúrájukat és ezen keresztül, a táncmeséken keresztül ez egy kiváló alkalom.”- mondta Zs. Vincze Zsuzsa,rendező,forgatókönyvíró.

A Táncpanoráma keretein belül Lakatos János Tánc és… című előadássorozatának negyedik részét is hallhatta a közönség. Ebben az epizódban az alkotószellemé volt a főszerep. Többek között a kreativitás három alapmechanizmusát is megismerhették az érdeklődők, melynek első eleme a másolás.

„Ezt nem kell szégyellni, ugyanis a másolás nem feltétlenül csak lopást jelent, a másolás jelenthet akár tanulást is. Hiszen mindannyian úgy tanultunk valamit az életben, hogy valakit lemásoltunk. Mestereink, tanáraink, szüleink, barátaink nyomait viseli az első alkotásunk mindenképpen. A második lépcső az átalakítás, a harmadik lépcső pedig a több dolog kombinálása.” -adott tájékoztatást Lakatos János Nívódíjas koreográfus.

A program sorozat egyik nagy sikerű előadása a Duna Művészegyüttes bemutatója , a Szerelmünk Kalotaszeg volt. Egy régi stílusú,motívum gazdag tánccal ,összetett produkcióval mutatták be a falusi életet,a hagyományokat őrző néptánc és népzenei értékeket.

„/. Alkotó ember mindig saját élményekből táplálkozik,így van ez nálam is. S megpróbáltam azt a tiszteletet és azt a szeretetet ami Kalotaszeghez köt,azt a színpadra vinni”- mondta Juhász Zsolt művészeti vezető.

A tangó ezer arcába pillanthatott be a közönség a Táncpanoráma záró előadásán. Budai László és vendégei az argentin tangó világát varázsolták a Balaton Színház színpadára. Az előadás résztvevői a tánc által közvetített ezernyi érzelemmel találkozhattak szombat este.

„Szerintem nagyon sok mindenre képes a tangó. Azt gondolom, hogy ebben a táncban van benne az, hogy a tangóval, ezzel a tánccal, ezzel a tangóval ki tud fejezni az ember boldogságot, vidámságot, akár egy feszült hangulatot.”- mondta el Budai László táncos-koreográfus.

A város egyik meghatározóvá vált kulturális programjára az idén is nagy volt az érdeklődés.

„Mindig feltűnnek olyan külföldiek akiket évről-évre látunk,akik már elmesélik,akik már azért jönnek és direkt azért időzítik erre az időszakra ,hogy a táncot megláthassák. És nagy öröm számomra,hogy a gyerekek,fiatalok mindig frissek,újak.”-mondta el Ertl Péter a Nemzeti Táncszínház igazgatója.

A három napos fesztivál a Balaton Színház átadása óta kínál az őszi hónapokban tartalmas kikapcsolódási lehetőséget a tánc szerelmeseinek.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6406-xviitancpanorama?fbclid=IwAR2jH-gL3iMhv4f3Qp_oxPluypS_B6pSG6YNzHv3QMLUviMcBNNDwVkkTcU