VSZK-sok is segítettek a legnagyobb szakácsversenyen

2022. április 1. (péntek)

Második lett a magyar csapat a Bocuse d’or európai döntőjén. A séfeket VSZK-s diákok is segítették. 11 tanuló utazhatott el Budapestre, a megmérettetés helyszínére. Az élményen túl szakmai szempontból is sokat adott nekik a szakácsverseny.

Nagyon örült a magyar csapat, miután kiderült, hogy a dobogó második fokára léphetnek fel a Bocuse d’Or versenyen. 17 nemzet készíthette el fogásait a megmérettetésen. Többek között őzből, kacsamájból, túróból, tejfölből és burgonyából kellett főzniük a séfeknek. A döntőben a VIP-páholyban a VSZK diákjai is segédkeztek a mestereknek.

Élményeiket sorolták fel a tanulók. Meghatározó volt számukra, hogy testközelből találkozhattak a konyhaművészet óriásaival. A szakácstanulók a gálavacsorán Széll Tamásnak segítettek.

„Eszméletlenül vártam és nagyon izgatott voltam. És amint odaértünk a Hungexpo területére, onnantól kezdve minden félelmem elszállt és az izgatottságot felváltotta egyfajta vágy bennem, hogy elkezdődhessen ez az egész és hogy megmutathassam, hogy mire vagyok képes.” – osztotta meg Pizmány Gábor.

Az iskolából 8 pincér és 3 szakácstanuló vehetett részt az eseményen. Előbbiek az ebéden és a vacsorán is felszolgálhattak.

„Pluszt adott minden téren. Már az imént is mondtam, hogy jó érzés volt ennyi maximalista emberrel találkozni egy ilyen nagyobb rendezvényen. Jó volt betekinteni a szakácsok közé is, meg az egész versenyhangulatot a backstage-ből átérezni. Ami jó volt, hogy a mosdót és az éttermet is együtt használhattuk a Michelin-csillagos séfekkel, ez vicces volt.” – emelte ki Rosta Gábor.

A vendéglátó oktatók szervezete közvetítésével jutottak el a fiatalok a versenyre. Három felkészítésen voltak a tanulók. Az élmény sokat adott nekik.

„Egy életre szóló élményt, ami a legfontosabb. Meg, amiről beszélgettek, egyfajta szemléletmódot, barátságokat, kapcsolati tőkét. Azt hiszem, hogy az a diák, aki a következő állásinterjún megmutatja azokat a képeket, hogy milyen szinten vett részt a szakmába és mondjuk Jérôme Bocuse-szal fotózkodott, ő egészen biztos, hogy bárhová elmehet dolgozni.” – tette hozzá Kiss György szakoktató.

A magyar csapat a dobogós hellyel részt vehet a Bocuse d’Or lyoni világdöntőjén. Rajtunk kívül Dánia, Norvégia, Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium is kijutott a francia fináléra.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/9000-vszksok-is-segitettek-a-legnagyobb-szakacsversenyen