Vízkóstolás és Balaton koszorúzás a víz világnapján

2022. április 1. (péntek)

Megkoszorúzta a Balatont a Nők a Balatonért Egyesület. A víz világnapjához kapcsolódóan már hagyomány, hogy a tó körüli települések ugyanazon időpontban szerveznek programot. Keszthelyen az Életfa óvodások adtak műsort, vízkóstolás is volt és a nagy balatoni társasjátékot is ki lehetett próbálni.

Minden nap hálát kell adnunk azért, hogy tiszta vizet ihatunk. Ugyanakkor vigyáznunk kell természetes vizes élőhelyeinkre is. A Balaton megkoszorúzása is felhívja erre a figyelmet. A NABE helyi csoportja évek óta a szívén viseli legnagyobb tavunk sorsát.

A Víznapi Balcsi-partyn minden évben lehetőség van különböző vizeket kóstolni. Ezek között van a keszthelyi csapvíz és a környező források vizei is. Ezeket is sokan isszák.

„Ez a sok PET palackos vízvétel, amit a különböző multiknál kap az ember, ez a palacknak az eldobásával okoz legalább annyi kárt a Földnek, mint amennyit esetleg a víz oldalon meg tudunk spórolni. Én ismerem a Szent György-hegyi forrásvizet, az úgynevezett oroszlán-kutas forrásvizet, nagyon régóta járok is oda.” – mondta egy résztvevő, Horváth Lajos.

A Nők a Balatonért Egyesület fontosnak tartja, hogy minden alkalommal bevonja a gyerekeket is a programba. A szemléletformálást ugyanis már egészen kicsi korban érdemes elkezdeni. A Zenepavilonnál az Életfa óvodába járó gyerekek léptek fel. A NABE – kapcsolódva a víz világnapjának mottójához – szeretné ráirányítani a figyelmet a felszín alatti vizekre. Keszthely környékén ez nem csak az iható, hanem a különböző termálvizeket is jelenti.

„A vízkészletünk 97%-a felszín alatti víz, és ebből használjuk az ivóvizet, az ipar, a mezőgazdaság mind ezt használja. Mindenképpen óvnunk és vigyáznunk kell rá egyrészt úgy, hogy nem pazaroljuk, nem használunk sokat, mert sajnos elég szárazság van és csapadékvíz nem pótolja. A másik az, hogy ne szennyezzük a vizet, mert a szennyvíz, hogy újból használható legyen, több száz évnek kell eltelnie.” – tájékoztatott Vetőné Zeke Erzsébet, a Nők a Balatonért Egyesület Keszthelyi Csoportjának elnöke.

A programon Bajzikné Panni saját verseit olvasta fel. Vetőné Zeke Erzsébet a víz világnapjának létrehozásáról és annak fontosságáról beszélt. A Balaton védelme kiemelt célkitűzés. Ebben nem csak az állampolgárok és a civil szervezetek, hanem az önkormányzatok is egyetértenek.

„Nagyon sokan vannak, hiszen örömmel jönnek a helyiek és a környékbeliek a Balaton-partra. Itt a kis óvodásokkal együtt koszorúzhattuk meg a Balatont, amely visszafordíthatatlan jele annak, hogy elkezdődött a tavasz, és várjuk a további jó időt.” – emelte ki , Keszthely alpolgármestere.

Az esemény zárásaként Tüsi bohóc szórakoztatta a gyerekeket.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8995-vizkostolas-es-balaton-koszoruzas-a-viz-vilagnapjan