Veszélyvágta: a figyelemfelhívás a cél

2018. május 10. (csütörtök)

A családon belüli erőszakról, az elsősegélynyújtásról és az egészséges táplálkozásról is szó esett az Útkeresők, útvesztők verseny megyei döntőjén. A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezésében a megye hét iskolájából érkeztek csapatok Keszthelyre. A program célja elsősorban, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a rájuk leselkedő veszélyekre.

Egy bűnügyi helyszínen találták magukat a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola diákjai. A Keszthelyi Rendőrkapitányságon 20 percük volt arra, hogy felderítsék az ügyet, és elmeséljék, hogy mi történt valójában. Az iskola diákjai rendészeti szakirányon tanulnak, így nagyon szakszerűen dolgoztak a feladaton.

„Nagyon fontos az, hogy tisztában legyenek az emberek azzal, már a mi korunkban is, hogy fontos az, amit tanulunk, amit csinálunk. Fontos az, hogy tudjuk, hogy mi történne ha, meg, hogy mi lenne, ha.” – mondta Kolompár Csilla, a nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola tanulója.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kétévente szervezi meg a vetélkedőt, amelynek a megyei döntőjére hét iskola érkezett. A program célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a különböző veszélyhelyzetekre, kihangsúlyozva azt, hogy van segítség. A diákok így kipróbálhatták magukat az elsősegélynyújtásban is, ahol egy autóbaleset sérültjeit kellett ellátniuk, de a kerékpározás veszélyeire és szabályaira is felhívták a figyelmet a szervezők. Szó esett emellett a családon belüli erőszakról, valamint a mindennapi pszichoterrorról is. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy sok fiatalra hatással van a program.

„A bűnmegelőzés nem csak a megcélzott tinédzser meg fiatal felnőtt korosztály tekintetében fontos, hanem a társdalom minden csoportja, rétege tekintetében próbálunk tanácsokat, figyelemfelhívást közreadni. Különösen amikor a bűnelkövetési módszerek változnak. A fiatalok a korukból fakadóan viszonylag nehezebben építik be a mindennapjaikba ezeket a tanácsokat, de itt Zala megyében úgy érezzük, hogy ez a verseny is, a Veszélyvágta, és egyéb módszerek alkalmasak arra, hogy hosszú távon nevelő hatást fejtsenek ki.” – tájékoztatott Dr. Horváth István, a Keszthelyi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője.

A versenyt megelőzte egy felhívás, ahol a diákoknak kisfilmet kellett készíteniük Az internet veszélyei címmel. Öt film érkezett be a pályázatra, ezeket egy műszaki és szakmai csapat értékelte. Az elkészült alkotásokat a verseny díjátadóján is levetítették.

Ruzsics Ferenc is köszöntötte a diákokat. A város polgármestere kiemelte, a több mint 200 fiatal üde színfolt volt a városban. Hozzátette, az önkormányzat számára is kiemelt fontossággal bír, hogy felhívják a fiatalok figyelmét a különböző veszélyhelyzetekre.

„A családon belüli erőszakra is egy szituációs játékot készítettek elő a munkatársak, az egészséges táplálkozást is ismertették a fiatalokkal. Ez a mostani megyei döntő egy elég sok programot átölelő rendezvénysorozatnak a vége.” – emelte ki a polgármester.

Az Útkeresők, útvesztők Veszélyvágtájában ez úttal a Vajda János Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak. A következő versenyre 2020-ban kerül sor Lentiben, így a város képviselője a rendezvény végén át is vette a programot jelképező vándorbotot.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8756/veszelyvagta-a-figyelemfelhivas-a-cel/