„Védjük meg településeinket, Védjük meg hazánkat”

2018. január 20. (szombat)

Összefogás a Soros szervezetek ellen
„Védjük meg településeinket, Védjük meg hazánkat” – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót 13 járási polgármester részvételével Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Keszthely polgármestere. Ruzsics Ferenc a Megyei Jogú Városok Szövetségének felhívásának kapcsán köszönetet mondott mindazoknak az elöljáróknak, akik csatlakoztak a bevándorlásszervező irodákkal szembeni összefogáshoz.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége egy felhívásban kérte fel a kormányt és az önkormányzatokat arra, hogy mint fogalmaztak, lépjenek fel a Soros terv és a bevándorlásszervező Soros szervezetek ellen. A kezdeményezéshez Zalaapáti is csatlakozott. A település polgármestere szerint ez azért fontos számukra, mert a Migration Aid szervezet tavaly oltalmi státuszt kapott menekülteket kívánt nyaraltatni a település szomszédságában.

„Mi nem a menekültek ellen vagyunk, ezt ki is szeretnénk hangsúlyozni, hanem azon szervezők ellen, akik eleve provokációnak szánják mindezeket, és provokatív szándékkal akarnának valamilyen fajta irodákat létrehozni. Ne itt nálunk hozzanak létre, és úgy gondolom, hogy ne Magyarországon hozzanak létre ilyen irodákat, ha létre szeretnének hozni, hanem valahol máshol” – mondta el televíziónknak Vincze Tibor.

A péntek délelőtti sajtótájékoztatón Ruzsics Ferenc kiemelte, a Keszthelyi járás 33 polgármesterének többsége csatlakozott már a felhíváshoz. Ugyanakkor kérte azokat az önkormányzatokat, ahol még nem született határozat, hogy csatlakozzanak az összefogáshoz. Keszthely képviselőtestülete a csütörtöki ülésen döntött a kezdeményezés aláírásáról.

Ruzsics Ferenc: „Azért hívtam össze a környékünk, a járásunk polgármestereit, hogy együtt is tudjuk demonstrálni azt, hogy közös a szándék, közös az akarat. Ezt a kormányt megerősítő döntést meghoztuk, tehát a kormány intézkedéseivel egyetértünk, sőt arra kértük fel a kormányunkat, hogy amennyiben kell, akkor jogszabályi keretek között is tartsa mederben ezeket az ügyeket.”

Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra, ez a kezdeményezés hozzájárul a kormányzat sikeréhez is, hiszen a menekültek kérdése továbbra is aktuális probléma. A miniszteri biztos köszönetet mondott mindazoknak, akik csatlakoztak a felhíváshoz.

„Minden olyan lépés fontos, ami a kormányzatot segíti. Ebbe a körbe tartozik az önkormányzati kezdeményezés. Én örülök neki, hogy a keszthelyi járás gyakorlatilag minden önkormányzata támogatta ezt a kezdeményezést, és állást foglaltak ebben” – hangsúlyozta Manninger Jenő. A miniszteri biztos továbbá elmondta, a következő hetekben tárgyalja a parlament a Stop Soros tervezetet, amelyben jogszabály születhet a bevándorlásszervező irodákra vonatkozóan is.
http://tvkeszthely.hu/hirek/8491/osszefogas-a-soros-szervezetek-ellen/