Úrnapja

2020. június 16. (kedd)

Krisztus szent testét és vérét ünnepelte vasárnap a katolikus egyház. Az Úrnapján körmeneteken hordozták körül az oltáriszentséget. A Kis Szent Teréz Bazilikában nagy számban gyűltek össze a hívek erre a napra. A szertartáson elhangzott, a körmenet célja, hogy az egész teremtett világ érezze, hogy nem csak a templomban van jelen Krisztus.

Krisztus szent testének és vérének ünnepét két héttel Pünkösd után tartja a katolikus egyház. Az Úrnapja az 1200-as években Szent Julianna és egy szerzetes látomása alapján került be az egyházi év ünnepei közé. Ezen a napon az olvasmányok, énekek és könyörgések az oltáriszentségről szólnak. Prédikációjában Fodor János plébános arról beszélt, hogy az oltáriszentség Krisztus testét és vérét jeleníti meg a templomban: „Én szeretném, hogy ha arra találnánk rá a mai nap, hogy az oltáriszentségben az élő Krisztus van jelen. Az az élő Krisztus, akinek a mi szívünkkel együtt dobog a szíve, akinek a légzése a mi légzésünkkel találkozik, aki bár el van rejtve a kenyér és a bor színe alatt, de mégis valóságosan itt van közöttünk.”

Az ünnep fő eseménye a körmenet. Ennek során az oltáriszentséget hordozzák körül. A körmenet útvonalán négy oltárt állítanak fel, melyek a négy égtájat jelképezik. A járvány miatt ezúttal a négyből kettő oltár a templomban kapott helyet. A szabad ég alatt baldachin alatt hordozták az oltáriszentséget, mely elé virágszirmokat szórtak. Az ünnep fontos része, hogy kívülre menjenek, hogy az egész teremtett világ érezze, hogy nem csak a templomban van jelen Krisztus.

„Mi azt gondoljuk, hogy itt a templomban, ahol az Eucharisztiát őrizzük a tabernákulumban, ott valóságosan jelen van Krisztus és ez egy különbség a protestáns egyházak és a katolikus egyháza között, hiszen ők azt mondják, hogy csak a vétel pillanatában, vagy csak szimbolikusan van jelen Krisztus. Ezért is van, hogy náluk hétköznaponként zárva vannak az ajtók, nálunk pedig nyitva vannak. Ezért is volt talán sok mindenki számára furcsa, hogy a püspöki kar azt kérte, hogy a vírus időszakában hagyjuk nyitva az ajtókat mindenképpen, mindenki itt az oltáriszentség segítségével találkozni tudjon a kenyér és a bor színe alatt elrejtőző Krisztussal” – nyilatkozta a Kis Szent Teréz Plébánia plébánosa.

Az Úrnapja fő ünnep. A Kis Szent Teréz Bazilikába nem csak Keszthelyről, hanem a környező településekről is érkeztek hívek. A templomokban még kötelező a szájmaszk és a távolságtartás, ennek ellenére – ez elmúlt időszakhoz képest – felszabadultabban ünnepelhettek az emberek.

Fülöp István, a plébánia gondnoka: „Most kicsit le voltak merevedve az emberek, mert ez a vírusos időszak beszorított mindenkit a lakásába. Pont a húsvétunk se sikerült úgy, ahogy szerettük volna. Most végre az idő is kegyes volt hozzánk, hogy ki tudtunk menni, szerintem mindenkinek egy jó élmény volt.”

A szertartást szentségi áldás zárta, melyet a pap a négy égtáj felé adott. ez fejezte ki, hogy a hívek ezen a napon mindenkiért imádkoztak.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7162-urnapja