Újra elindult a Keszthelyi Óriáskerék

2021. május 4. (kedd)

Szombaton délelőtt elindult az óriáskerék. Az 50 méter magas szerkezet második alkalommal vendégeskedik Keszthelyen és már az első napon nagy sikert aratott. A város egyik legkedveltebb attrakciója idén is minden nap várja a vendégeket, a szolgáltatást azonban csak védettségi és személyi igazolvány együttes felmutatásával lehet igénybe venni. A keszthelyiek kedvezményes jeggyel szállhatnak fel az óriáskerékre.

Már a nyitónapon népszerű volt az óriáskerék a Balaton-parton. Az ország egyik legnagyobb óriáskerekéről már a tavalyi szezonban is nagyon sokan csodálták meg a Keszthelyi-öblöt madártávlatból. A keszthelyi óriáskerékre szombaton 11 órától lehetett felülni, azonban a járványügyi szabályokat itt is be kellett tartani. Az érdeklődők elmondása szerint nagy élmény szemügyre venni a környéket 50 méter magasból.

„Szép minden, a táj, megszámoltuk a hattyúkat. Gyönyörű szép minden.” – mondta Pál Ferencné.

„Nagyon jó volt, már tavaly is akartunk jönni, csak lekéstünk róla, úgyhogy most kivételesen sikerült elkapni. Egy kicsit ugyan rövid, de azért nagyon kellemes volt.” – tette hozzá Pálfi Sándor és Pálfi Sándorné.

Az óriáskerék a tavalyi évben debütált Keszthelyen, az attrakció nem csak az ide érkező vendégek, hanem a lakosság körében is nagyon népszerű volt. Az idei évben 2000 forintba kerül a felnőtt jegy, ezzel három egész kört lehet menni. A keszthelyi lakosoknak kedvezményt biztosítanak a jegyárból. Fontos tudni, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az óriáskerékre csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük együtt lévő kiskorúak szállhatnak fel. Keszthely vezetése bízik abban, hogy a szigorú szabályok mellett is sok látogatót fogadhat az óriáskerék.

„Szeretnénk, hogyha a város szép állapotban, igazán vonzó külsővel mutatná magát és várná a turistákat. Ezért meg is tesz az önkormányzat mindent és úgy gondoljuk, hogy ezek a különleges attrakciók, mint például ez az óriáskerék is, csak növeli a városunk vonzerejét. Szép nyarat kívánunk és reméljük, hogy az egészségügyi helyzet lehetővé teszi azt, hogy nem árnyékolja be az önfeledt szórakozást. A városba látogató turistáktól is azt szeretnénk kérni, hogy érezzék jól magukat, de tartsák be az óvintézkedéseket.” – tájékoztatott Csótár András, Keszthely önkormányzati képviselője.

A mintegy 170 tonnás szerkezet egészen a szezon végégi várja a helybélieket és az ide látogató turistákat.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8018-ujra-elindult-a-keszthelyi-oriaskerek