Újabb négy év

2018. április 27. (péntek)

Átvette megbízólevelét a térség országgyűlési képviselője. Manninger Jenő az országgyűlési választásokon meggyőző fölénnyel győzött. A végeredmény április 24-én vált jogerőssé. A politikus televíziónknak elmondta, hogy folytatni kívánja eddigi munkáját és szeretne minél többet tenni Keszthelyért és Keszthely környékéért is.

A Helyi Választási Bizottság elnöke adta át a térség országgyűlési képviselőjének megbízólevelét. „Biztos vagyok abban, hogy éppúgy, ahogy már korábban is megszokhattuk, az előttünk álló parlamenti ciklusban jó emberséggel, szakmai hozzáértéssel fogja képviselni választókerületének érdekeit. Ehhez kívánok Önnek kitartást, erőt és jó egészséget. Gratulálok! – Köszönöm szépen!” – mondta el dr. Gyarmati Balázs.

A választás hivatalos végeredménye szerint az érvényesen leadott szavazatok 55,5 százalékát szerezte meg Manninger Jenő a Zala 2-es választókerületben – ez 28.617 voksot jelent. Az eredmény ellen a DK elnöke és az LMP képviselőjelöltje nyújtott be fellebbezést, melyeket a Nemzeti Választási Bizottság elutasított. Így a választás végeredménye április 24-én jogerőssé vált.

Manninger Jenő televíziónknak elmondta: „Igyekszem folytatni a munkámat, majdnem 100 ezer ember lakik a választókerületben, 100 településen, ebből a szempontból nagyon szerteágazó a munka a választókerületbe. Úgyhogy szeretnék minél többet tenni Keszthelyért és Keszthely környékéért is. Fejlesztési programjaink készen vannak, ezek most indulnak el, amin dolgoztunk.”

A FIDESZ-KDNP képviselője hozzátette, hogy a fejlesztéseken kívül az emberek hétköznapjaira is ügyelni kell. Mint elmondta, lehet látni, hogy az életszínvonal növekedett, de ez nem jelenti, hogy mindenki jobban él és ne lennének olyan ügyek, amiket pénz nélkül is el lehet intézni. Manninger Jenő az ötödik parlamenti ciklusát kezdi meg.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8729/ujabb-negy-ev/