Új tornaszobát kaptak a Kiscápák

2019. május 2. (csütörtök)

Új tornaszobával gazdagodott a Csány-Szendrey Általános Iskola Fodor utcai épülete. A létesítmény a Keszthelyi Kiscápák Sportegyesület és a vezetőség összefogásából jött létre, mely pályázati forrásból valósult meg. A szoba kiválóan alkalmas az úszók szárazföldi edzéseinek lebonyolítására, melyben a pedagógusok mellett gyógytornász is segít.
Az új tornaszobában edzenek a Keszthelyi Kiscápák. A tréningtermet pár napja vehették birtokba, amely a szárazföldi erősítések lebonyolításában nyújt segítséget. A lányok örömmel fogadták az új lehetőségeket szolgáló területet.

„Nagyon örülök neki, hogy ez lett. Egy kicsit az unalmas úszást feldobja a társaság, a zene, a sok új szer, meg remélem, hogy az úszáseredményeimen is javítani fog ez, mert sokat lazítunk, nyújtunk meg erősítünk és remélem, hogy jobb lesz ettől.” – mondta el Nett Vivien.

A tornaszobába a Magyar Úszószövetség támogatásával tudták a megfelelő sportszereket megvásárolni. A lányoknak főleg törzsváz-erősítő gyakorlatokat kell végezniük hetente kétszer a trénerek és gyógytornász segítségével. Nem szabad elfeledkezniük a nyújtásról sem.

„A sok edzés következtében muszáj lazítógyakorlatokat csinálni a gyerekeknek, tehát muszáj lenyújtaniuk a vállízületeiket, a lábaikat, a törzsizmaikat ahhoz, hogy utána regenerálni tudjon és újra minél nagyobb teljesítményt tudjon nyújtani. És e mellett speciális törzsizom erősítő és karizom erősítő gyakorlatokat csinálnak a szárazföldön, ami hozzájárul ahhoz, hogy még gyorsabban ússzanak.” – érvelt Szántó Kata egyesületi elnök.

A tornaszoba a Kiscápák Egyesület és a Csány-Szendrey Általános Iskola együttműködéséből valósult meg, a helyiség a Fodor utcai épületében kapott helyet. Mint Dósa Zsolt, igazgató elmondta, a helyszínre több okból esett a választás. Egyrészt közel van az uszoda, másrészt azért, mert több versenyző is itt tanul.

„10 olyan tanulónk is van, akik már az elmúlt évben is a Diákolimpia rendszerben versenyzett és mindig az előző évi eredmények alapján történik az Úszószövetség ajánlásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztja el az egyesületek között a sporttámogatást, így ebből a sporttámogatásból ebbe a tornaszobába több mint 1 millió forint kerülhetett.”

A gyerekek az iskolai szünetben még több időt tölthetnek a tornaszobában. Cél az, hogy megszokják ezt az edzésformát is, mivel ahogy idősödnek, az úszás mellett egyre inkább szükségük lesz a szárazföldi kiegészítő tréningekre is.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/5989-uj-tornaszobat-kaptak-a-kiscapak?fbclid=IwAR0wSXPxbafL9OFDo-ife4DfkowVR4RfRM54reklHXKgzV9YzT8nISlUNmo