Új kötet és elismerés

2020. június 25. (csütörtök)

Bajzik Lajosné versei egyre ismertebbek. Ma már tizenegyedik kötetét mutatja büszkén a magát amatőr költőnek valló keszthelyi Bajzikné Panni. Irodalmi antológiákban, folyóiratokban jelennek meg versei és munkásságát is több alkalommal elismerték. 2020-ban is, amikor elnyerte a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrádi Szépíró Tagozata és a Faludy György Irodalmi Műhely által meghirdetett pályázat líra kategóriájának bronz fokozatát.

Több mint húsz éve írta első versét Bajzikné Panni, örömét kifejezve verssorokban. Azt követően sorra születtek a művek, első kötete sokáig váratott magára, hét éve jelent meg. Azt követte a többi a Gyöngyeim sorozat részeként. Először csak a természetről, a szeretett Balatonról írt.

„a legelső unokám, mikor született, akkor kezdtem el verselni. S ezt csak az érti meg, akinek unokája van. Olyan nagyon nagy szeretettel voltam a gyerek iránt, hogy azt egyszerűen versben akartam elmondani. Kikívánkozott belőlem. Után pedig NABE tagként a 10. évfordulónkra írtam egy verset. S utána azt mondta, Pannika ez menne neked, csak gyakoroljad, csak csináld. Aztán voltak ötletek és voltak tanácsok. Mert ez a magam által kitaposott út.”- mondta Bajzikné Panni.

Bajzikné Panni azt mondja, soha nem volt tanítója, útmutatója. Amit leírt, azokhoz a gondolatokhoz mások nem segítették. A koronavírus zárt időszakában is számos vers íródott. Ma már a tizenegyedik kötetével büszkélkedhet. Új verseskötetét még kevesen ismerik, pedig már a címe is sokat mondó:Szíve lángban ég. A benne lévő illusztrációkat,mint a legtöbb könyvében Anna lánya készítette. A költemények pedig az írójuk énképét adják. A világlátásáról szólnak. Legújabb verseinek hangulatáról a következőket mondta.

„Talán kevésbé vagyok toleráns dolgokkal. Talán már merem, nem csak elmondani, hanem le is írni, amit dolgokról gondolok. Első soron mondjuk magatartásokról, érzelmekről, emberi kapcsolatokról. Talán ez a titka.”

Gyakran pályázik költeményeivel, prózáival. Sikerrel. Több mint harminc azoknak az antológiáknak, irodalmi folyóiratoknak a száma ahol olvasható Bajzikné Panni írása. A keszthelyi lírikus 2020. év elején a Szárnypróbálgatók országos irodalmi versenyen, melyet évek óta a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Faludy György Műhely hirdet meg, bronz oklevelet szerzett.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7184-uj-kotet-es-elismeres