Új játékok, eszközök kerülnek az óvodákba

2021. március 10. (szerda)

A közelmúltban 20 millió forint értékben nyert pályázatot az önkormányzat az Életfa Óvoda és tagóvodáinak eszközfejlesztésére. Bútorokat, berendezési tárgyakat, fejlesztő eszközöket, felszerelések, valamint melegítőkonyha berendezési tárgyakat vásároltak, melyek folyamatosan érkeznek a székhelyintézménybe.

Az Életfa óvodában üresek a csoporttermek. A kisgyermekek a koronavírus járvány miatt bevezetett zárlat miatt csak felügyeletre tartózkodhatnak az óvodákban. A jól felszerelt csoportszobákban árválkodnak a játékok. Az alkotás, a játék örömét nyújtó eszközök között mindent megtalálható. Jelenleg azonban a folyosók is üresek. Nincs kiscipő, kabát az öltözőszekrényekben, pedig a sok játékkal együtt, új szekrények is kerültek a gyermekbirodalomba. Keszthely város óvodáinak eszközfejlesztése egy nyertes Széchenyi 2020 pályázat, 20 millió forintos támogatásával valósulhat meg.

„Az újnak mindig örülünk. Csak úgy tudom mondani, hogy mindig időszerű. Ezt a pályázatot, ami egy eszközbeszerzési pályázat, maga a fenntartó, Keszthely Város Önkormányzata nyerte el. Nagyon örülünk természetesen ugyan egy kicsit hosszú időt vett igénybe, amire hozzá tudtunk jutni a megigényelt eszközökhöz. A felsorolásukba nem kezdenék bele, mert olyan széles, hosszú a skála, a paletta, hogy igazából a nagyon apró, kicsi játékoktól, a babáktól elkezdve, a konyhai berendezéseken át bútorok, gyermekbútorok és rengeteg torna felszerelés és minden egyéb tartozik bele.”- mondta el Szabóné Lancz Anna intézményvezető.

Az Életfa Óvodában és a tagóvodákban összesen 530 kisgyermek jár. Az intézményvezető azt mondja, bízik abban, hogy hamarosan minden kis óvodás örülhet az új játékoknak és a felszereléseknek.

„Óvodákban úgy próbáltuk meg annak idején, amikor ez a pályázat elkezdődött, hogy minden csoport egyenlő arányban kivehette a részét, és az óvopedagógus kolleganőim megpróbálták a legszükségesebb és a számukra leginkább kézenfekvő vagy éppen hiányzó dolgokat ebből a pályázatból megigényelni.”- adott tájékoztatást Szabóné Lancz Anna.

Folyamatosan érkeznek az új gyermekjátékok, kültéri játékok, fejlesztőeszközök a tagintézményekbe is. Több eszköz még összeszerelésre vár. A támogatásból személyzet munkakörülményeinek javítását és a biztonságot elősegítő berendezéseket is vásároltak. A vegyszerek és takarítóeszközök tárolására alkalmas, zárható szekrényeket szerelnek be. A tisztaság megőrzéséhez és a környezettudatos neveléshez szükséges hulladéktárolók is megújulnak az óvoda udvarán.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7875-uj-jatekok-eszkozok-kerulnek-az-ovodakba