Új igazgatója van a Keszthelyi Erdészetnek

2020. augusztus 14. (péntek)

Új igazgatót neveztek ki a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének élére. Hoffmann Pál a napi feladatok ellátása mellett fontosnak tartja, hogy minél szélesebb társadalmi rétegekkel szerettesse meg az erdőjárást. Ennek érdekében jelenleg is számos beruházás zajlik, de a jövőre nézve is vannak tervek.

A Keszthelyi-hegység erdői nagy népszerűségnek örvendenek a túrázók körében. Évente több százan fedezik fel a kiépített túraútvonalakat, a kilátókat, az erdei pihenőhelyeket és a természet szépségeit. A Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészete folyamatosan dolgozik azon, hogy karbantartsa a pihenőhelyeket és az erdőterületeket. Erre a jövőben kiemelt figyelmet fordítanak.

„Ez egy elég komplex feladat, hogy minél szélesebb társadalmi rétegek megtalálják a számításukat az erdőkben. Tehát ez egy olyan feladat, ami egyre nagyobb hangsúlyt kap, kormányzati szándék is az, hogy minél nagyobb társadalmi rétegeknek szolgáljon pihenésként, kikapcsolódásként az állami erdő. Igyekszünk ennek minél teljesebben megfelelni.” – tájékoztatott a Bakonyerdő Zrt. Keszthelyi Erdészetének igazgatója.

Hoffmann Pál Szakács Istvánt váltotta az igazgatói székben a Keszthelyi Erdészetnél. A szakember azt mondja, a tavaszi járványhelyzet nagyon nehéz helyzetet teremtett, hiszen a az ő munkájukra is rányomta a bélyegét. Ennek ellenére a fejlesztések nem álltak le, több futó pályázatuk is van. Így például megújult a Festetics Imre Állatpark, több beruházást is végrehajtottak a Természet Házában és jelenleg is zajlik a sümegi óvár rekonstrukciója. Emellett a telephelyen is vezettek be újításokat.

„Igyekszünk minél jobban megfelelni a járvány korlátozásának. Például a tűzifa befizetést már online meg lehet oldani, nem kell személyesen bejönni a pénztárunkba, emberekkel találkozni. Bárki fölmehet a bakonyerdo.hu-ra, a honlapra, és ott egy felhasználóbarát alkalmazással megrendeli a tűzifát, és utána egy díjbekérő segítségével elutalja a pénzt, és már csak az erdész hívását kell várni, aki jelentkezik a tűzifával.” – tette hozzá Hoffmann Pál.

Az erdészeti igazgató azt mondja, sokan nincsenek tisztában azzal, hogy miből áll az erdőgazdálkodás. Felhívta a figyelmet arra, a Keszthelyi-hegység erdőinek nagy része védett terület, így jelentős feladat az erdők megóvása. Hozzátette, igyekeznek elősegíteni a fák természetes szaporulatát, és csak indokolt esetben telepítenek mesterségesen.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7320-uj-igazgatoja-van-a-keszthelyi-erdeszetnek