Új állatorvosi rendelő nyílt Keszthelyen

2020. május 7. (csütörtök)

Új állatorvosi rendelő nyílt Keszthelyen ezen a héten. A helyi születésű, de Garaboncról is ismert dr. Virág Zsolt ettől a héttől a Balaton fővárosában is fogadja a beteg állatokat. Az intézményben az általános ellátás mellett röntgenre és műtétre is van lehetőség.

Ennek a kutyának korábban eltört a lába. Kontrollra jött az állatorvoshoz. A keszthelyi rendelőben röntgenezésre is van lehetőség, így nem kellett messzebbre szállítani az állatot. A bódító injekció hatása néhány perc múlva már jelentkezik, így könnyen meg tudta vizsgálni a sérült részt dr. Virág Zsolt kisállatgyógyász szakállatorvos. Mint elmondta, nagy könnyebbség, hogy kéznél van a technikai felszereltség, így sok kisállatot tud megfelelő kezelésben részesíteni.

„Igyekszem a kor szellemének megfelelően fölszerelni a rendelőt. Tehát digitális röntgen, Doppler-ultrahang, vérvizsgálás, hormonvizsgálat. Mindenféle műtétet csinálunk helyben. Altatógép, lélegeztetőgép, tehát igyekszem mindent annak szentelni, hogy a betegek a legjobb kézbe kerüljenek.”

Dr. Virág Zsolt gyermekkora óta állatorvosnak készült édesapja nyomdokait követve. Korábban csak Garaboncon rendelt, azonban a szülővárosához való kötődése miatt gondolta úgy, hogy Keszthelyen is megnyitja rendelőjét. Ettől a héttől kezdve mind a két településen el tudja látni pácienseit. Mint elmondta, nem csak a környékről hozzák hozzá a kisállatokat, így sokaknak egyszerűbb a Balaton-parti városba szállítani a kedvencüket. A szakember hozzátette, gyakorlatilag bármilyen állatot bejelenthetnek hozzá.

„Alapvetően kutya-macskával foglalkozunk, illetve egyéb kis emlősökkel, tehát nyúl, hörcsög. De gyakorlatilag a garabonci rendelőben, mivel ott egy kicsit nagyobb a terület, ott volt szarvasmarha is már műtve, birka is, sertést is hoztak. Tehát azt, mint egzotikum, úgymond megtartjuk, de ugye a gazdasági haszonállatnak a gyógyítása az abból kifolyólag, hogy az gazdasági haszonállat, az nem mindig történik olyan mélységben, mint egy kutya-macska esetén, aki családtag.”

A rendelőben a kisállatok számára ajánlott eszközök és készítmények, valamint különböző gyógyszerek és táplálékkiegészítők is megtalálhatóak. Így szükség esetén ezek is percek alatt a gazdinál lehetnek a nélkül, hogy külön fel kellene keresnie egy állatpatikát. Az állatorvos minden hétköznap rendel. Hétfőn, szerdán és pénteken délelőtt Garaboncon, délután Keszthelyen található meg, kedden és csütörtökön pedig ennek fordítottjaként Keszthelyen kezd, 15 órától pedig Garaboncon folytatja az ellátást.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7062-uj-allatorvosi-rendelo-nyilt-keszthelyen