Tűzifa segély Keszthelyre

2019. február 8. (péntek)

Keszthelyi rászoruló is kapott a Zala Megyei Védelmi Bizottság által osztott tűzifa segélyből. Ma délelőtt kapta meg az Idősügyi Tanács által is javasolt egyedülálló rokkant nyugdíjas asszony az egy erdei köbméter tűzifát. Zalában 65 rászoruló kap februárban segítséget a fűtéshez.
Kiss Mária ötvenkilenc éve él 50 nm-es házában Keszthelyen a Magyar utcában. Fával fűti ki otthonát. Kis nyugdíjából spórol a tűzifára. Nagy öröm számára, hogy az idén segítséget kap a fűtési szezonban.

„Ez nagyon sokat jelent mert 5-6 köbméter fa elmegy egy télen. Annyit kell beszerezni. Most már nagyon fogytán állt a tüzelő és erre kellett volna gondolni most, hogy beszerezzük.”-mondta Kiss Mária.

„Megérkezett február 7-én a teherautó Zalaegerszegről Mária néni háza elé. A Zala Megyei Védelmi Bizottság a tűzifa osztásánál minden rászoruló esetében a szállításról is gondoskodik. 2013 óta az egyedülálló zalai kezdeményezésben már 400 családhoz jut el a tűzifa segély”- mondta az átadáson Dr. Sifter Rózsa a Védelmi Bizottság elnöke.

„Minden évben kiválasztjuk az önkormányzati vezetőkkel, az országgyűlési képviselőkkel és a Családsegítő Szolgálattal együttműködve azokat a családokat, rászoruló embereket, akiknek eljuttatjuk az egy köbméter erdei tűzifa mennyiséget és ez a tűzifa teljesen kályhakész.”- adott tájékoztatást Dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke.

Manninger Jenő országgyűlési képviselő is jelen volt az idős asszony támogatásánál. A helyszínen mondta el, hogy sok a rászoruló a térségben, de minden törekvés arra mutat, hogy minél több helyen tudjanak segíteni. Az országgyűlési képviselő kiemelte: „ezért azt a szociális tűzifa rendszert, amit elsősorban a kisebb településeken a polgármesterek osztják szét a támogatást, itt a városokban a Kormányhivatal egészíti ki azzal, hogy ki lehet választani olyanokat, akik általában idős emberek, egyedülállók, akik a legjobban rászorulók. Nyílván minél több kéne, remélem ez a rendszer majd fejlődik. Az is igaz, hogy ez csak kiegészítés, de én azt gondolom, a mai árak mellett egy köbméter fa is nagyon sokat számít, főleg így a tél vége felé.”

Keszthely alpolgármestere, Nagy Bálint Mária néni megsegítése kapcsán a következőket mondta:

„Minden évben igyekszünk segíteni Keszthelyen és térségében a rászorulóknak. Az Idősügyi Tanács az egyik ilyen fontos szervezet, fontos munkája az, hogy segítsen a rászoruló embereknek. Többnyire az idős illetve időskorú emberekkel foglalkozunk, a tanács munkájának is köszönhető, hogy tudjuk azokat a tapasztalatokat a tanács delegáló szervezetein keresztül, hogy kik Keszthelyen azok az emberek, akik rászorulnak. Ennek a munkának volt köszönhető, hogy a mai napra is sor kerülhetett.”

Mária néni udvarába be is hordták a felaprított tűzifát, ami fatárolóba kerül és remélhetőleg kitart a tél végéig. Zala megyében február 8-án egy türjei család kap segítséget.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5737-tuzifa-segely-keszthelyre