Tudomány és művészet a Vajdában

2019. november 20. (szerda)

Az Országház mindennapjait, a berlini fal történetét és a Festetics-kastélyban elkövetett bűntényeket is megismerhették a Vajda János Gimnázium diákjai. Az intézményben 8. alkalommal szerveztek tudományos napot, ahol a tanulók a gimnáziumban és a Balaton Színházban is hallgathattak előadásokat. A nap második felében az egyetemek is bemutatkoztak.
Az egykori vajdás diák, Kovács Felicián zenei karrierjének alakulásáról is hallhattak az intézmény tanulói. A zeneművész többek között Vastag Csabával és Tabáni Istvánnal is muzsikált, de volt alkalma Kovács Kati életmű koncertjén is fellépni. A zenei téma mellett a Festetics-kastélyban elkövetett bűntényekről is hallhattak a diákok. A vajdások maguk választhattak a programok közül.

„Első alkalommal az élet a Parlamentben című előadásra regisztráltam. Azért tartottam fontosnak, mert a történelemnek egy olyan ágát mutatja meg, amit az iskolában nem tanulunk. A tudományos nap is szerintem ezért fontos, mert olyan különféle, egymástól eltérő szakembereknek az előadásait hallgathatjuk meg, amire az iskolában egyébként nem lenne lehetőségünk.” – mondta a Vajda János Gimnázium egyik diákja, Laczikó Benedek.

A tudományos napot immár 8. alkalommal szervezték meg a Vajdában. Az előadások két helyszínen zajlottak, a gimnázium mellett a Balaton Színház is helyet adott a programnak. A Kacsóh teremben az Országház mindennapjaiba pillanthattak be a diákok. Az előadáson azonban nem a törvényhozásról, hanem az épületről, mint kiemelt kulturális értékünkről esett szó.

„Országházat szeretném úgy bemutatni, mint épületet és azokat, akik abban dolgoznak. Engem is a munkám az épületbe köt és az emberek, akik látják az épületet, akár a televízióban vagy bárhol, nem biztos, hogy el tudják képzelni, hogy valójában ott bent mi is történik ezek között a szép falak között.” – tájékoztatott Szigeti Gábor, az Országház közgyűjtemény és közművelődési igazgatóhelyettese.

A tudományos napon a diákok számos témában hallgathattak előadásokat. Szó volt a berlini fal történetéről és a fürdőturizmusról is. Emellett egy tudományos pályát is végigkövethettek a diákok. A program célja, hogy bemutassa a fiataloknak a különböző művészeti és tudományos lehetőségeket.

„Megnyitjuk az iskola falait, előadókat a különböző tudományterületekről, művészetek és tudományterületek művelőit várjuk ilyenkor iskolánk, illetve ide, a színház falai közé. A szándékunk az az, hogy megmutassuk a diákoknak egy kicsit az iskola falain túli világot. Diákjaink többsége, 450-en értelmiségi pályákra fognak készülni, a tudomány és a művészetek területén fognak dolgozni, így különösen fontos, hogy némi bepillantást nyerjenek abba, ami rájuk pár éven belül vár.” – emelte ki Varga Sz. Gábor, a Vajda János Gimnázium megbízott igazgatója.

A rendezvényen az iskola minden diákja részt vett, akiknek a nap folyamán több előadást is volt lehetőségük meghallgatni.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6595-tudomany-es-muveszet-a-vajdaban?fbclid=IwAR1xcCjt00UC9UTQx97AMLVgLkgimM96gAaBgHD0yh0O6zJTFNJwaXzzpOI