Több mint 200 hallgató jelentkezett a Georgikonra

2020. augusztus 26. (szerda)

211 hallgatót vettek fel a Georgikonra az idei általános felvételi eljárásban, pótfelvételi keretein belül pedig 42-en jelentkeztek az intézménybe. A szakemberek azt mondják, a létszámban általános visszaesés tapasztalható országszerte, a keszthelyi campus azonban – színes képzési palettájának köszönhetően – továbbra is a népszerű intézmények között van.

Hamarosan megérkeznek a gólyák a Georgikonra. A keszthelyi campuson – csak úgy, mint az ország más felsőoktatási intézményeiben – lezárult a felvételi eljárás, és a pótfelvételire jelentkezőknek is be kellett már nyújtaniuk az űrlapokat. Általános felvételi eljárásban 211 főt vettek fel a Georgikonra, pótfelvételi eljárásban pedig 42-en jelentkeztek az intézménybe. A legnépszerűbb szakok továbbra is a turizmus és a mérnöki képzés.

„A felsőoktatási szakképzést illetően a turizmus-vendéglátás volt a legnépszerűbb képzés. Emellett az agrárterületen a ménesgazda, illetve a mezőgazdasági FOSZK képzésünk volt népszerű. Ha továbbhaladunk a képzési szinteken, akkor az alapképzést illetően a mezőgazdasági mérnök, illetve a vidékfejlesztési agrármérnök BSc képzés volt népszerű. A mester szintet illetően pedig a levelező munkarendben a kertészmérnök, a nappali munkarendben pedig a növényorvos MSc.” – tájékoztatott Poór Judit, a SZIE Georgikon Campus oktatási dékánhelyettese.

A Georgikon Kar augusztus elsejétől a gödöllői Szent István Egyetem része lett. Ez azonban az idei felvételi eljárást nem befolyásolta, a hallgatók ebben az évben még Pannon Egyetem Georgikon Karként találkozhattak az intézménnyel. Poór Judit azt mondja, jelenleg nem látszik változás a hallgatók létszámában, sőt, a székelyudvarhelyi képzés 50 fős létszámát is fel tudják tölteni. A dékánhelyettes azonban hozzátette, az elmúlt évben azt tapasztalják, hogy kisebb az érdeklődés a felsőoktatás, és ezen belül is az agrárium iránt.

„Van egy országos visszaesés, ez egy nagyjából 14%-os mérséklődés a tavalyi évhez képest a felvettek számát illetően. Ehhez képest a mi képzési területünk, az agrárterület még inkább érintett, ott egy 30-40%-os visszaesést látunk, ami karonként persze eltérő. Jellemzően egy 25-30%-os, de nem ritkák a 40-50%-os csökkenést jelző képzési helyek, karok is. Ehhez képest nálunk ez a 18%-os mérséklődés adott esetben még pozitív tendenciaként is értékelhető.” – tette hozzá a dékánhelyettes.

A pótfelvételizők számára augusztus 28-án hirdetik ki a ponthatárokat, így akkor derül majd ki, hogy kit hová vettek fel. A Georgikon azonban a hónap végéig várja a jelentkezéseket a szakirányú továbbképzésekre, ezek a kurzusok szeptember 19-től indulnak.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7335-tobb-mint-200-hallgato-jelentkezett-a-georgikonra