Több ezer versenyzőt és vendéget vonzott a Keszthely Triathlon

2019. június 18. (kedd)

Több mint 1700 sportoló vett részt a Keszthely Triathlon különböző versenyszámain a hétvégén. A középtávú futam színvonalát jól mutatja, hogy az országos bajnoki címért is harcoltak a nevezők. A szervezők sikeresnek értékelték a programot, több mint száz külföldi versenyző is leadta nevezését. Szombaton számos útlezárás kísérte a Keszthely Triathlont.
Pontosan 555 fő rajtolt el a Keszthely Triathlon középtávú versenyén. A 26 fokos vízben 1,9 kilométer úszás várt a résztvevőkre. A nyílt vízen komoly hullámokkal kellett megküzdeniük a versenyzőknek. A leggyorsabbak alig több mint 28 perc alatt teljesítették a távot. A látványos versengés számos szurkolót vonzott Keszthelyre.

„Apukám indult a triatlon versenyen, ezért jöttünk így családilag és már ide járunk körülbelül öt éve és nagyon színvonalas a verseny, ezért jöttünk” – nyilatkozta Koller Kata.

„Természetesen szurkolni jöttünk – látható rajtam. Nagyon tetszik egyelőre és most szeretném elkapni gyorsan a versenyzőmet” – mondta gyorsan Csupor Bernát.

A szurkolóknak nem volt könnyű követni a versenyzőket. A legjobbak alig 1,5 perc alatt öltöztek át és vették fel kerékpárjukat a depóban. A Zenepavilon előtti területen több mint félezer versenykerékpárt sorakoztattak fel. A 90 kilométeres kerékpározás miatt számos fél- vagy egészpályás útzár volt. A rendőrség és a polgárőrség biztosította az útvonalat. A Balaton-parttól egészen Nagykapornakig tartott a kerékpárpálya.

A kánikulában a szervezők kiemelt hangsúlyt fektettek a frissítésre. A futók a Balaton-part, a Fő tér és kastélypark között rótták a köröket. A 21 kilométeres futás kezdetétől az élen volt Petsuk Zoltán. A budapesti versenyző stabil teljesítményt nyújtva 4 óra és 13 perc alatt, elsőként teljesítette a távot.

„Ez az első féltávú országos bajnokságom, amit abszolútba sikerült megnyernem, tavaly második voltam, akkor Hankó Dávid előzött meg, most nem volt itt, úgyhogy nem tudta megvédeni a címét” – nyilatkozta a győztes.

Az első hölgy 4 óra 35 perc után futott át a csillagkapuval övezett célvonalon. Érdekesség, hogy Zelinka Gabriella az abszolút férfi győztes Petsuk Zoltán párja. A szervezők szerint nem csak a sport, hanem a szabadidő és az idegenforgalom szempontjából is fontos a verseny.

Viczián Gábor főrendező: „Ugye nem egyedül jönnek a versenyzők – megtöltjük a várost. Szerintem egész Keszthely idegenforgalmának, hírnevének is jó lehet. Ez az ami miatt jó lehet a helyieknek. Meg hát a hétvége során rengeteg ingyenes program is van, gyerekek versenyzenek, Rubint Réka alakreform, Loverun, ezek mind ingyenes programjaink, amit a helyi közönségnek szeretnénk ezzel kedveskedni.”

A közép- és sprinttávú versenyekre, illetve az éjszakai futásokra összesen 1703 fő nevezett. A szervezők az elmúlt évekhez hasonlóan jövőre is magasabb szintre kívánják emelni a rendezvényt.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6134-tobb-ezer-versenyzot-es-vendeget-vonzott-a-keszthely-triathlon?fbclid=IwAR3CH-tPnpgveFseHz9Aa8RqnTgTupcaRCBXG5POOGyz7KaGggicEdxqd6M