Több ezer embert vonzott a KeszthelyFest

Időpont: 2018. 07. 11.

 A nyári idegenforgalmi szezonban ezreket vonzott nyugat-balatoni térség legkiemelkedőbb rendezvénye a KeszthelyFest. Bár az első nap programjai az időjárás miatt elmaradtak, szombaton és vasárnap öt helyszínen várták előadások, koncertek a belvárosba látogatókat. Gyermekek és felnőttek egyaránt válogathattak a programokban.
A KeszthelyFest programjai gyermekelőadásokkal kezdődtek. A Várkertben szombaton Majoros Ági Bábszínháza várta a kicsiket Százszorszép Bóbiska című előadásával. A bábművész derűs jókedvvel mesélte el a királylány történetét a gyermekközönségnek.

"Gyerekeknek játszani nagyon jó, azt gondolom, hogy a leghálásabb közönség, mert, hogy abszolút közvetlen visszajelzést kapunk bármit csinálunk. Tehát itt nincs olyan, hogy valaki végigunatkozná az előadást, hiszen ha nem tetszik, kimegy vagy beszélget."- mondta a bábművész.

A Fő téren felállított színpadon a négy éve alakult  Zűrös Banda várta a zenekedvelőket. A zenekar első aélkalommal lépett fel a balatoni városban. Nagyon készültek a bemutatkozásra.

"A balkáni és magyar  népzenével próbálunk alkotni valami egyedit valami újat, ezeknek a motívumoknak a felhasználásával játszunk és ezt vegyítjük a mai kor stílusaival, poppal, jazz-el, mindig azzal ami éppen az adott dalhoz."- mutatta be zenekarát az énekes, Básits Branka.

A Sétáló utcán több helyen is szólt a zene. Klubok ismert zenész arcaival, jól képzett zenészekből összeállt együttesekkel találkozhatott a közönség  A kirakodó vásárral, boros rendezvénnyel egybekötött zenei fesztivál programjaira,  nagyon sokan érkezetek a városba.

A napi programokra a koronát  Boban Markovic és rezes bandájának koncertje tette fel. A mester és zenészei vérbeli balkán temperamentummal, hangolták a közönséget. A világhírű szerbiai trombitaművész elmondta, hogy amikor elkezdett zenélni, az őseinek a zenéjét folytatta, amikor kezdte, nem gondolta, hogy ismertté válik, mára 100-120 koncertet adnak a zenekarral évente.

A gasztronómiai és zenei élmény másnap folytatódott Keszthelyen. A Sétáló utcán többek között régi slágerek, sanzonok csendültek fel Bősze Bea előadásában. Az Amazon Ház udvarán felállított színpadon a svéd-magyar származású énekes Antónia Vai  és zenekara mutatkozott be a közönségnek. Az 5. KeszthelyFest programjait a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő pécsi zenekar, a  Punnany Massif koncertje zárta.

Hegedüs Éva - Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/8917/tobb-ezer-embert-vonzott-a-keszthelyfest/

Programnaptár
Hírek, hirdetmények