Tavaszi munkálatok Keszthelyen

2019. február 11. (hétfő)

A keszthelyi Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai már megkezdték az utak menti fák tavaszi metszését. Elsősorban biztonságtechnikai szempontból van szükség a napokban megkezdett munkálatokra. A feladatban alpinisták is segédkeznek, akik a magas fák metszését végzik.
A fákról lemetszett gallyakat már a helyszínen ledarálják a Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai. A város útjai mellett több, mint kettőezer fa található, ezek metszését folyamatosan végzik. A napokban megkezdett és még több hétig tartó tavaszi munkálatok során elsősorban biztonságtechnikai szempontból metszik a fákat, a villamos vezetékektől minimum egy méter kell, hogy legyen a növények ágainak távolsága. Másodsorban ifjító, koronaalakító munkálatokat is végeznek. „Ezeknek az a célja, hogy megújuljon a lombkorona és akkora lombkoronát tudjon növelni egy fa, amelyet az adott életterület el is tud viselni. Tehát annyi tápanyagot tudjon felvenni, amennyire szüksége van, illetve az adott fajra jellemző lombkoronát neveljen a faegyed. Ebben az évben 120 óriás platán koronaalakító, ifjító metszésére is sor kerül, alpintechnikával” – mondta el Sarkadi Szilvia, a Gazdasági Ellátó Szervezet kommunikációs munkatársa.

Ezeknek a fáknak a magassága indokolja, hogy a Gazdasági Ellátó Szervezet külső vállalkozást bízzon meg a feladat elvégzésével. Ezek a szakemberek biztonsággal végzik el a frissítő metszést a fákon. Ezzel párhuzamosan az idén már több száz cserjét is megmetszettek a Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai. A munkálatok során Keszthely Arculati Kézikönyvének megfelelően dolgoznak, szakképzett vezető irányításával. A vadgesztenye fasor vágása is szigorú szakértelem mellett zajlik.

Sarkadi Szilvia hozzátette: „Védett a vadgesztenye fasor, de annak az ágai sem nőhetnek a villamos vezetékbe, tehát az egy méternek meg kell lenni. Hiszen hogyha ott tűz ütne ki emiatt, vagy bármilyen baleset előállna, akkor nyilván megint csak a felelős keresnék, hogy az miért lóghatott oda be. Tehát a vadgesztenye fákat is metszeni kell nyilvánvalóan, de addig a határig, tehát hogy az egy méter meglegyen, és az elszáradt, tehát veszélyes fákat nyilván le kell vágni mindenhol. De egyébként nem nyúlunk a vadgesztenye fákhoz.”

A fák metszését követően, minél rövidebb időn belül, helyben darálják le az ágakat. Az aprítékot a helyi fűtőműbe szállítják, itt hőenergiaként hasznosul újra. A Gazdasági Ellátó Szervezet nem csak a metszéseket végzi, hanem új fákat is telepít az utak mellé.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5743-tavaszi-munkalatok-keszthelyen