Tanulás Legoval

2019. május 25. (szombat)

A digitális világ megismerését segíti az a pályázat, melynek kapcsán játékos keretek között tanulhatnak a gyerekek a Csány-Szendrey iskolában. A projekt keretein belül különböző kompetenciákat tudnak a résztvevő pedagógusok fejleszteni Legozás által. Többek között segítik ezek a matematika, a szövegértés és a szövegalkotás készségeket is. A programban Zala megye 5 oktatási intézménye vesz részt.
A digitális környezet a köznevelésben elnevezésű pilot projektről tartottak szakmai napot a Csány-Szendrey Általános Iskolában. A program egy pályázat keretén belül valósul meg, mely tavaly január elsején vette kezdetét. A Nagykanizsai Tankerület 5 intézménye vesz részt ebben, akik olyan Lego-csomagokat kaptak, melyekkel a matematikai, szövegértési és szövegalkotási készségeket tudják fejleszteni.

„10 bevont pedagógusunk van, ők továbbképzéseken vettek részt, hogy ezzel is segítsék a projekt minél rugalmasabb megvalósulását. Az idei tanévben 3 kolléga, a következő tanévben szintén három kolléga lesz a megvalósító. Az iskolában célunk, hogy a gyerekek otthonosan érzik magukat és úgy véljük, hogy a csomagokkal meg tudjuk valósítani, hogy a digitális és a manuális világ összhangba kerüljön.” – ismertette Csécs-Molnár Adrienn igazgatóhelyettes.

A projekt keretein belül többek között közösen építették fel a résztvevő negyedikesek a Lego-szigetet. A tanórákon különböző szituációkat kellett a játékok segítségével megteremteniük, majd bemutatniuk társaiknak.

„Szerintem ez nagyon jó, mert kicsit mást is csinálunk. Szóval nem csak arról szól, hogy leülünk a padba, írunk, megbeszéljük a dolgokat, hanem kicsit teljesen máshogy csináljuk az egészet.” – mondta el Katona Léna.

A projekt célja, hogy olyan programot valósítsanak meg általa, amelyben a pedagógusok és a tanulók egyfajta módszertant kaphatnak a digitális világ megismerésére – ismertette dr. Molnár Zoltán projektvezető.

„Ez magában foglalja azt is, hogy a pedagógusok számára egy olyanfajta módszertan kerüljön kidolgozásra, amivel maga a digitális oktatásnak a készsége vagy a kompetenciája fejleszthető, a tanulók számára pedig nyilvánvalóan a digitális eszközök használata, illetve az oktatásban ezeknek a felhasználása, minél hatékonyabb kezelése, nem is feltétlenül kezelése, hanem használata, az oktatás segítése lenne a cél.”

Mint elhangzott, a pályázat összköltségvetése 110 millió forint, az öt intézmény ebből tudja megvalósítani az eszközbeszerzést, a szakmai rendezvények lebonyolítását, de fedezni tudják belőle a projekt egyéb kiadásait is.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6060-tanulas-legoval?fbclid=IwAR3fZS71kDWKjgd0yuHqjWkvU1g5N0fMkUp547q0fCUeZxHVKa8M1q64xvA