TÁJÉKOZTATÓ 2020. 04. 09.

2020. április 10. (péntek)

A héten az alábbi események történtek városunkban, a koronavírus járvánnyal kapcsolatos védekezéssel kapcsolatban:

2020. április 4-én információink szerint 50 fő esetében rendeltek el hatósági házi karantént Keszthelyen. Ebből 13-an igazoltan COVID 19 fertőzöttek. Mielőbbi gyógyulást kívánunk nekik!
Sajnos, kedden a Keszthelyi Televízió egyik munkatársánál is megállapították a fertőzés tényét. Az illetékes járványügyi hatóság elvégezte a szükséges kontaktvizsgálatokat, és a stúdió teljes fertőtlenítését.

A veszélyhelyzet óta működő önkormányzati szociális ellátásunkat eddig 152 fő vette igénybe. Szociális étkezéssel 86 főt, gyógyszerkiváltással 20 főt, csekkbefizetéssel 5 főt tudtunk segíteni. Továbbra is az önkormányzat alábbi elérhetőségein lehet segítséget kérni:
Tel: 83/505-518, E-mail: ellatas@keszthely.hu.
A szociálisan nehéz helyzetbe kerülő keszthelyiek szintén a fenti elérhetőségeken jelentkezzenek segítségért.

A héten az önkormányzat munkatársai megkezdték a keszthelyi buszmegállók fertőtlenítését, melyet minden nap elvégeznek.
2020.04.09-től a vírus tömeges elterjedésének megakadályozása érdekében a keszthelyi Balaton-part kordonokkal történő lezárásáról határoztam. Ma délutántól hétvége végéig tilos a Balaton-parton sétálni, tartózkodni, melyet rendőrök ellenőriznek. Arra kérem a Keszthelyre kirándulást tervező vendégeket, hogy egészségünk megőrzése érdekében a veszélyhelyzet idején ne látogassanak Keszthelyre!

Tudom, hogy a húsvéti ünnepek, a szép tavaszi idő mindenkit arra csábít, hogy a szabadban töltse idejét, ugyanakkor a közterületeken való csoportos tartózkodás, a köztéri játékok igénybevétele mind a vírus terjedését segíthetik elő, ezért kérek mindenkit, hogy töltse otthonában az ünnepnapokat!
Keszthely Város Önkormányzata nevében valamennyiüknek áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok!
Vigyázzunk egymásra!