Szűk körben tisztelegtek a hősök előtt

2021. március 15. (hétfő)

A koronavírus-járvány miatt idén is elmaradtak a március 15-i ünnepségek országszerte. A települések képviselői rendhagyó módon, szűk körben emlékeztek a ’48-as hősökről. Petőfi Sándor emléktáblájánál Keszthely elöljárói hajtottak fejet, a Szent Miklós temetőben lévő emlékműnél pedig a Magyarok Nagyasszonya Plébánia képviselői tisztelegtek a hősök előtt. A belvárosban nemzeti színű lobogók emlékeztetnek az ünnepre, a Balaton Színház pedig ablakkiállítással tiszteleg a honvédek előtt.

Az idei évben is szűk körben emlékeztek meg a ’48-as hősökről Keszthelyen. Petőfi Sándor emléktábláját Nagy Bálint, Keszthely polgármestere, Vozár Péterné alpolgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője közösen koszorúzták meg hétfőn reggel. A március 8-án életbe lépett szigorú szabályok miatt idén sem lehetett megtartani a szokásos városi ünnepségeket, de a tavalyi évtől eltérően arra sem volt lehetőség, hogy a képviselő-testület közösen emlékezzen. Az ünnepségek országszerte elmaradtak, azonban a legtöbb településen – így Keszthelyen is – fontosnak tartották, hogy a pandémia ellenére is fejet hajtsanak a szabadságharc hősei előtt.

„Ha van járvány, ha nincs járvány, az kutya kötelességünk, hogy megemlékezzünk a múltról, megemlékezzünk az ősökről. Március 15-e egy nagyon fontos dátum Magyarország történelmében, ráadásul el kell mondjuk, hogy sajnos pont egy éve kezdődött el a járvány, és pont egy éve volt az első olyan városi megemlékezés, városi rendezvényünk, amit már ilyen nagyon rendhagyó keretek között voltunk kénytelenek megtartani. Most a tavalyihoz képest is szűkebb körben voltunk ugyanis, hogy betartsuk a jogszabályokat és ne haladjuk meg a 10 főt, így nagyon szűk körben koszorúztunk a mai nap folyamán, illetve hajtottunk főt a Petőfi szobor előtt. Bízom benne, hogy most már ez az utolsó ilyen évünk lesz, amikor ilyen korlátozásokkal kell mindannyiunknak szembenézni.” – tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely polgármestere.

Az elmúlt évekhez hasonlóan – ugyan más formában – de idén is kapcsolódtak kísérőprogramok március 15-hez. A Balaton Színház hirdetőtábláin a keszthelyi általános iskolások rajzaiból láthatnak egy ablaktárlatot az érdeklődők. A rajzokon csatajelenetek is megelevenednek és természetesen nem hiányozhatnak a nemzeti színű lobogók és kokárdák sem. A sétálóutca is ünnepi díszbe öltözött, magyar zászlók lobogtak a szélben és két kokárda is kikerült a sétány fölé.

A Szent Miklós temetőben a Magyarok Nagyasszonya Plébánia elöljárói hajtottak fejet. Az egyházi méltóságok a ’48-as honvédek emlékművét koszorúzták meg hétfőn délelőtt.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7889-szuk-korben-tisztelegtek-a-hosok-elott