Szép eredményeket hoztak fizikából

2020. október 19. (hétfő)

Az Országos Szilárd Leó Fizikaversenyt a kiemelt versenyek között szerepel. Az eredmények alapján az iskolákat minősítő mutatók között is szerepel a verseny,melynek célja, hogy a legjobbak az érettségi rendszerben a versenyeredményekért többletpontot kapjanak. A Vajda János Gimnázium négy tanulója remekelt a 2020-ra meghirdetett fizikaversenyen. Az iskola elnyerte a vándorkupát, Farkas László tanár pedig elnyerte a legjobb felkészítőnek járó díjat .

Három tehetséges fiú a Vajda János Gimnázium igazgatói szobájában. Mindannyian az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny résztvevői voltak. Egy társuk hiányzik a csapatból, de mint elmondták közösen készültek és Mácsai Dániel barátjuk hozta el a legjobb 5. helyet a 11-12. osztályos versenyzők közül. Míg ketten a 8. helyen végeztek. Varga Áron számára nem jelentett újdonságot a verseny 10. osztályosként alapos felkészültséggel már bejutott a döntőbe.

„Annak köszönhetjük,hogy ezen a szakkörön amit Farkas tanár úr tartott nekünk már 9-ben elkezdtünk olyan anyagokat venni, ami túlmutat az emeltszintű érettséginek az anyagán és a modern fizika ágazatában mérettettük meg a tudásunkat.”- mondta Varga Áron.

Áron osztálytársa, Pektor Ervin is 8.lett a versenyen. Régóta foglalkozik a körülötte lévő valósággal, a fizikával. Tanórán kívül is sok időt tölt a tudományággal.

„Heti másfél órát foglalkoztunk nukleáris fizikával, heti másfél órát foglalkoztunk a sima fizikával – a Newtoni-fizikával- s így heti három órában készültünk a versenyre lényegében. Van amikor egy egész napot kivettünk az iskolából azért, hogy a fizikának szenteljük ezt az egész napot.”- mondta el Pektor Ervin.

Az elméleti és kísérleti feladatmegoldásokban az országos versenyen a 9-10.osztályosok kategóriájában Klumzer István a 9. hely mellett egy másik kitüntető címet is megszerzett.

„Tavaly volt a verseny, a döntője elmaradt a vírushelyzet miatt és pár hete küldtek nekem emailt, hogy különdíjas lette mert legjobban oldottam meg egy nehéz feladatot.”- mondta Klumzer István.

Relativitáselmélet,kvantumelmélet, magfizika és asztrofizika. Ezek a modern fizika ágai- mondja az ifjú fizikusok fizikatanára. A XX. század fizikája, amiben az ország legjobbjai között szerepeltek a keszthelyi diákok. Felkészítő tanáruk Farkas László pedig a Sziálrd Leóról – akinek nevéhez a láncreakció fűződik – elnevezésű verseny tanári Delfin-díjának nyertese lett. A díj elnevezése a II. Világháborúig nyúlik vissza.

„Beindult az amerikai atomprogram. El is készült az atombomba és ők úgy gondolták- a fizikusok -, hogy ezt nem szabad ledobni, hiszen már vége volt a háborúnak. Sajnos az amerikaiak nem így gondolták. Szilárd Leónak volt egy olyan lelkiismereti válsága,hogy ő is hozzájárult ahhoz, hogy ott ledobták ezt a bombát és ezrét elfordult a fizikától és írt egy könyvet. A delfinek hangja. A delfinek hangja ihlette ezt a díjat ami Szilárd Leóhoz kötődik amikor inkább már a biológia felé kacsintgatott. S ez a Delfin-díj onnét kapta a nevét.”- adott tájékoztatást Farkas László.

Az egyéni versenyeredmények és a tanári díj mellett Vajda János Gimnázium nyerte el a Marx György vándordíjat, amit az az iskola kaphat meg . amelynek tanulói az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny döntőjébe a legjobb eredményt érik el.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7491-szep-eredmenyeket-hoztak-fizikabol