Ugrás a fő tartalomhoz
Keszthely logó

Szentekről nevezték el a Ranolder iskola tantermeit

Időpont: 2021. 01. 13.

Megáldották és jeles egyházi személyekről nevezték el a Ranolder iskola tantermeit. A hétfői házszentelés során az intézmény diákjait és dolgozóit is megáldotta Tál Zoltán lelki igazgató. Az ünnepi alkalommal olyan szentek és egyházi személyek nevét adták a termeknek, mint Szent István, Szent Cecília, vagy Vaszary Kolos. Az intézmény vezetésének célja, hogy példaképeket állítsanak a diákok elé.

A vízkereszti liturgiában megszentelt vízzel áldották meg a Ranolder iskola termeit, diákjait, tanárait és dolgozóit. A házáldást vízkereszt napján, illetve hetében szokás elvégezni. A termek ajtajának szemöldökfájára az évszám mellett a C+M+B felirat került, a latin Christus mansionem benedicat jelentése, Krisztus áldja meg ezt a hajlékot!

Tál Zoltán, az iskola lelki igazgatója elmondta, az Isten áldásával kísért cselekedet annyit jelent, hogy valami jót kívánunk Istentől az embereknek: „Az áldás az Istentől jövő jó. Mit kérünk? Jóság, szelídség, türelem, békesség, engedelmesség, egészség, a lélek legyőzhetetlen ereje. Csupa olyan jót, ami a hétköznapi életünkben fontos és hisszük, hogy az Isten megadja számunkra, így kísérje ebben az évben is az Isten áldása Ranolder iskolánkat, tanárainkat, tanítóinkat, diákjainkat és minden itt dolgozót.”

A termek megszentelése egyben névadás is volt. Az ünnepi alkalommal példás életű szentek és a katolikus egyház több kiemelkedő személyének nevével látták el a tantermeket.Többek között Szent János, Szalézi Szent Ferenc, Mindszenty József, Szent Imre vagy Vaszary Kolos nevét viselik mostantól a termek. 

„Tantermek elnevezése már egy régi elképzelés volt. Adhattunk volna számokat, de az egy rendkívül személytelen dolog, ráadásul mi, katolikus iskolában szeretünk példaképeket állítani, így adta magát, hogy a termeket is szentek, boldogok, vagy más nevezetes személyekről fogjuk elnevezni” - mondta el Őry Gábor iskolaigazgató. 

A házszentelést idén is lehet kérni a Fő téri plébánián. Az áldást természetesen a járványügyi helyzet figyelembevételével végzik el.

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7727-szentekrol-neveztek-el-a-ranolder-iskola-tantermeit

Programnaptár
Hírek, hirdetmények