Szent Márton emlékek Keszthelyen

2019. június 20. (csütörtök)

Keszthely két Szent Márton emlékhelye is bekapcsolódna a nemzetközi Via Sancti Martini útvonalba – erről beszéltek a résztvevők a Balaton-felvidéki Szent Márton Települések Találkozóján. A Balatoni Múzeumban szó esett a Keszthelyen eddig elért eredményekről és egy Szent Márton út kijelöléséről Zalaszentmárton és Veszprém között.
Mára már csak egy emlékkő mutatja azt a helyet ahol valaha a Szent Márton tiszteletére emelt templom áll Keszthelyen. Ezt 2012-ben, a Keszthelyi Városvédő Egyesület állíttatta, és azóta minden novemberben lámpásjárást szerveznek a kastély parkjába. Az egyesület most elindította a Balaton-felvidéki Szent Márton útvonal kijelölését Zalaszentmártontól Veszprémig.

„Ki tud alakulni Keszthelyen belül két helynek az összekapcsolódása, ami azért szerencsés a városvédő egyesület szempontjából is, mert mind a Szent Miklós kápolna megkapja a méltó helyét, mind pedig a kastéllyal egy területen lévő Szent Márton kápolnának az emlékhelye. Ha a kettőt összekötjük egy úttal, akkor tulajdonképpen az egész városon végig kell vonulni, tehát mindenképpen előnyös szerintem Keszthely számára.” – mondta Rácz Tamásné, a Keszthelyi Városvédő Egyesület tagja.

A Szent Miklós temetőben lévő kápolna freskója véletlenül került elő egy feltárás során. A Szent Mártont ábrázoló falfestmény nagyon jó állapotban van, és bárki megtekintheti a temető nyitva tartási idejében. A Szent Márton útvonal kijelölésével Keszthely nem csak a hazai, hanem a nemzetközi Szent Márton úthoz is kapcsolódna.

„Keszthely is fontos pontja lehet ennek az útnak, hiszen Keszthelyen őrzik Szent Márton örökségét, ráadásul itt olyan kezdeményezések voltak az elmúlt években, amik nemzetközi viszonylatban is példamutatóak. Gondolok itt a Szent Márton templom helyének a megjelölésére vagy a Szent Márton napi programokra. Mi, mint az útvonalnak a szervezői azt szeretnénk, hogyha Keszthely a korábbinál is jobban bekapcsolódna ebbe az útba.” – emelte ki Orbán Róbert, a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsának vezetője.

A Keszthelyen elért eredményekről és a Szent Márton útvonal kijelöléséről a Balatoni Múzeumban tartott konferenciát a városvédő egyesület. A rendezvényen elhangzott, az út kijelölésének több célja is van. Elsősorban megismertetni a Szent Márton emlékeket, fontos azonban a települések közötti kapcsolatteremtés, valamint a településfejlesztés is.

„A város közössége szempontjából nagyon fontos, hogy aktív és jól működő civil szervezeteink legyenek. Azt gondolom, hogy ez a munka, ami most elkezdődik, illetve az elmúlt hónapokban már elkezdődött, de azt gondolom, hogy a mai találkozóval kicsúcsosodik és a jövőben reményeim szerint folytatódik, valóban egy jó példa lehet arra, hogy mennyire fontosak ezek a civil szervezetek által kezdeményezett rendezvények, amelyeket természetesen a városnak és az érintett településeknek is feladatuk támogatni.” – tájékoztatott Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere.

A Keszthelyi Városvédő Egyesület programja nem csak a zarándokokat, hanem az érintett településekre érkező turistákat is megcélozza.

Regman Karola – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6144-szent-marton-emlekek-keszthelyen?fbclid=IwAR3qPLfMmnNAyBN1xZDkYRZPT4zbbm4aOjtS7ULhnOTbhksq2gb2E_eVnPc