Ugrás a fő tartalomhoz
Keszthely logó

Szent Erzsébet jótékonysági bál

Időpont: 2022. 11. 18.

A Kis Szent Teréz Plébánia és helyi karitász csoport szervezett jótékonysági bált. Rászorulók támogatására gyűjtöttek pénzt. A tervek szerint a Covid áldozatait, a rászoruló családokat és az árvákat kívánják segíteni.

Kulturális műsorokkal is kedveskedtek a szervezők azok számára, akik fontosnak érzik a rászoruló emberek támogatását. Csaknem százötven belépőjegyet értékesítettek. Az egyik résztvevő, Székely Erzsébet így vélekedett: "Úgy gondolom, hogy a mai világban szüksége van sok embernek arra, hogy segítséget kapjon, hogyha más nem, akkor az egyház, meg a karítász szervezeten keresztül. Úgyhogy Erzsébet-nap alkalmából eljöttünk, és akkor megnézzük az új Helikont, hogy hogyan lett felújítva. Valamint ezáltal segítünk a rászoruló családoknak, hogyha másképp nem tudunk."

A nemrég átadott Hotel Helikon első zenés-táncos rendezvénye volt a “Szent Erzsébet jótékonysági bál”.

A rendezvényen Manninger Jenő polgármester kifejtette: "A város életében, úgy gondolom, azt lehet mondani, hogy a közösségeknek a legszilárdabb magjai a vallási, egyházi közösségek." Véleménye szerint az egyház a közösségformálás, a kultúra területén fontos szerepet tölt be a város életében, ilyen például ez a bál is.

Szijártó László, a Veszprém Főegyházmegyei Karitasz igazgatója ezt mondta: "Én bízom abban, hogy az itteni jótékonysági bál hatékonyan hozzá tud járulni ahhoz, hogy azoknak az embertársainknak is tudjunk segíteni, akik ilyen bajba kerültek vagy kerülnek a jövőben. Természetesen gondolnunk kell azokra a menekülő testvéreinkre is, akik a háború miatt kénytelenek voltak elhagyni a szülőföldjüket."

A rendezvény belépődíjából, valamint az értékesített tombolák árából befolyt bevétel a Kármelhegyi Boldogasszony Karitász Csoport számlájára kerül. "Azokkal az emberekkel foglalkoznak, akik rászorulnak mások segítségére. Ez a társadalomban mindig így volt. Mindig a szolidaritás vitte előre, különösen így van ez akkor, amikor önhibájukon kívül kerülhetnek családok, egyedülállók, szegények nehéz helyzetbe" - tette hozzá Udvardy György veszprémi érsek.

A bált Árpád-házi Szent Erzsébet napjának előestéjén rendezték meg. A főszervező a támogatás mellett a közösségépítést tartotta szem előtt. "Hiszen ahol két ember szeretetben együtt van, ott van Jézus. És ezáltal mi próbáljuk utánozni a szeretetben őt és a nagyjainkat, a szenteket. Különösképpen Árpád-házi Szent Erzsébetet, akinek példája az nem fog elévülni sohasem, mert jónak lenni jó, és az irgalmasságot kell gyakorolnunk" - mondta Mezei András plébános.

Az estet Nagy Bálint, az Építési és Beruházási Minisztérium államtitkára is megtisztelte jelenlétével és támogatta a célok elérését. A szervezőkre célozva így fogalmazott: "Az a munka, amit ti elvégeztek - amit önök elvégeznek folyamatosan a város életében, az azt gondolom, hogy felbecsülhetetlen értékű."

A bál teljes bevétele 716.000 forint volt.

Tüskés Balázs - Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/9799-szent-erzsebet-jotekonysagi-bal

Galéria
Programnaptár
Hírek, hirdetmények