Szabó Magdára emlékeztek

2019. október 22. (kedd)

Szabó Magda Kossuth-díjas író születésének 100. évfordulója tiszteletére mutatta be Piros Ildikó Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész Abigél titkai – Töredékek Szabó Magda írónő életművéből című önálló estjét két éve. Azóta számos helyen megismerhette a lányregény titkait az érdeklődő. Így Keszthelyen is hét végén a Boratóriumban tartott irodalmi esten.
A keszthelyi irodalomkedvelőket köszöntötte október 19-n a Boratóriumban Piros Ildikó színművész. Aki az 1978-ban megfilmesített Abigél című Szabó Magda regényben Zsuzsanna nővért alakította, akihez a Kossuth és József Attila-díjas Szabó Magda nagyon közel állt. Emlékére állította össze az Abigél titkai című önálló estét.

„A titkaim először is a vidékiségben van, ez nagyon furcsa de Szabó Magda debreceni volt. Én kecskeméti. S amikor összeraktam az ő emlékére, mert ugye egy ember addig él amíg őrzi az emlékezet és mindnyájan akik olvasói vagyunk Szabó Magdának nemcsak Magyarországon hanem 42 felé lefordították a műveit a világba az azt jelenti, hogy egy nemzetközi világhírű írónőnk van, s az emlékét muszáj őrizni valakinek. Na most ki legyen ennek a felelőse ha nem én, mint Zsuzsanna testvér.”- mondta Piros Ildikó, Kossuth és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész.

Az 1917. október 5-én született és 2017-ben elhunyt Szabó Magda író, műfordító munkásságára emlékeztek a Keszthelyi Boratórium irodalmi rendezvényén. A írónőt az édesanyjától hallott történetek motiváltak azokra az írásokra amelyeken nemzedékek nőttek fel. Az írónő gazdag életműve 52 könyvet számlál. A Boratórium ide irodalmi programjai az emlékesttel nem értek véget. Egészen az év végéig kínálnak értékes kikapcsolódást.

„Nagy örömömre idén ősszel három alkalommal a Szkéné Színház vendégszerepel nálunk. Első alkalommal Ady-Petőfi estünket láthatták a kedves nézőink és most pedig a következő héten Serer Péter rendezésében a hét nap című előadás lesz, melyben Keszthelyi születésű Jankovics Anna és Kőszegi Mária fog játszani.”- adott tájékoztatást a programszervező, Katonáné Rosta Hedvig.

Novemberben a Gáva című darabbal és Leonardo Da Vinci életét munkásságát bemutató előadással várják az érdeklődőket. December 4-én gyermekkoncert várja a kicsiket.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6507-szabo-magdara-emlekeztek?fbclid=IwAR1VokwXa7fqSx5tGSXy8_IaYgJ8Enal10b8HFLDcUEESVqsRCwgQGWkEAs