Sikeresen zajlott advent első vasárnapja Keszthelyen

2019. december 2. (hétfő)

Koncertekkel, szórakozási lehetőségekkel és gasztronómiai élményekkel várják a kilátogatókat az adventi hétvégéken Keszthelyen. Az első vasárnapon már sokan gyűltek össze a Fő térre, hogy kipróbálhassák az óriáskereket, élvezzék az ünnepi hangulatot, beszélgethessenek barátokkal, családtagokkal.
A Fanyűvő játékait a kora délutáni órákban próbálhatták ki a gyerekek. Ezek mellett koncerten is részt vehettek, a sátor alatt a Varnyú Country együttes lépett fel. Az interaktív műsoron együtt táncolhattak a kicsik a zenészekkel, sőt táncversenyre is invitálták őket. A gyertyagyújtást követően ünnepi fénybe borult a tér. Összesen 47.000 izzó tette hangulatossá a belvárost, mely sokak tetszését elnyerte.

„Nekem tetszik azok a fények, az óriáskerék is és az összes fény és a játékok is.” – ismertette Bárány Zoé Léna.

Az adventi vásár alatt sokan tekintették meg a betlehemet, készítettek selfieket, de az angyalszárnynál is sokan fotóztak. A legnagyobb attrakció kétségkívül az óriáskerék volt. Hosszú sor állt nyitvatartási időben a pénztár előtt, a kipróbálók szerint azonban érdemes kivárni a sort.

„Nagyon jól érzem magam, számos újdonság van idén télen Keszthelyen. Például az óriáskerék. Az előbb ültünk fel rá. Az elején kicsit féltem, de gyönyörű a kilátás, látni lehet egész Keszthelyt, a Sétáló utcát, nagyon szépen ki van világítva, erre nagyon odafigyeltek idén, gyönyörű szép minden. Csillog, az egész fénybe borult, egész Keszthely, úgyhogy nagyon élvezzük.” – emelte ki Heilig Réka.

A gasztronómiai soron helyi vállalkozók kínálják portékáikat. Forró italok, lepények, lángosok, sültek közül választhatnak a kilátogatók. Az édességekről sem feledkeztek meg a szervezők, a kürtőskalács és a rózsafánk is népszerű a vásárlók körében. A vásárra a helyiek mellett külföldi állampolgárok is érkeztek.

„Nekem nagyon tetszik. Én imádom Keszthelyt, imádom ezt a Fő teret. Ez szerintem nagyon jó este és nagyon szép a zene és jól énekelnek. Egy picit hideg van, de ez nem baj.” – mondta el Alexandre Gnes.

Az első vasárnapon Hevesi Tamás adott koncertet. Az előadóművész népszerű slágerekkel készült a keszthelyi közönségnek, akik együtt énekeltek és hatalmas tapssal jutalmazták a produkciót.

„Elképesztő hálás vagyok, mert mikor megérkeztem, azt láttam, hogy mindenki a forralt boros standoknál áll, ugye hűvös van, nyilván ott vannak és gondoltam, hát jó lenne, ha majd ide jönnének közelebb a színpadhoz. Ehhez képest szerencsére hatalmas, csak jót tudok mondani, hatalmas közönség volt, fantasztikusan veled együtt lélegző közönség, szenzációs volt a hangtechnika, gyönyörű Keszthely, imádom ezt a várost.”

Az adventi időszakban minden nap várják a kilátogatókat a Fő térre. Koncert legközelebb december 6-án lesz. A Mikulás érkezése után a Brumi Bandi Band zenél, december 7-én pedig Nika adventi dallamait hallhatja a közönség.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6633-sikeresen-zajlott-advent-elso-vasarnapja-keszthelyen?fbclid=IwAR1-OsgIp_E7_xUuWOFl4YvKXRzMf-QDSCEL6eHiWAaDvRjKnCRWbOsyv2k