Sikeresek voltak a Goldmark táborai

2022. augusztus 20. (szombat)

Sikeresek voltak idén is a Goldmark Károly Művelődési Központ nyári táborai. Pénteken tartottak utoljára közös kikapcsolódást a táborlakók.

Az utolsó héten tanulási módszert segítő foglalkozást tartottak a fiataloknak. Itt csapatokban dolgozva dolgoztak és úgy kellett megoldaniuk a különböző feladatokat. Ez az iskolakezdésre hangoló tábor is jó hangulatban telt. A kisebbeket a tündértánc tábor várta, ahol rajzolhattak, szalaggal és karikával is táncolhattak. Júniustól különböző kézműves, táncos-zenés táborokon voltak a fiatalok és a kicsit idősebbek.

„Tizenkét darab nyári tábort bonyolítottunk le június közepétől augusztus közepéig. 9-12-ig tartottak ezek a táborok. A gyermekeknek ez azért volt jó, mert délután tudtak pihenni és strandra menni. Sok nagyszülő is szerette, hogy délelőtt a gyermek elfoglalja magát és délután pedig tudnak programot szervezni.” – osztotta meg Varga Dóra művelődésszervező.

https://tvkeszthely.hu/hirek/9482-sikeresek-voltak-a-goldmark-taborai