Sikeres diákmunka program

2019. augusztus 15. (csütörtök)

Sikeres az új munkaerő program. Amivel megoldódhat az idegenforgalmi szezonban a munkaerő hiány. Még júniusban számoltunk be arról, hogy egy új projekt teszi lehetővé, hogy a fiatalok könnyebben juthassanak nyári munkához a Keszthelyen és környékén. Utánajártunk a munkát vállaló diákok foglalkoztatásának.
Jelentősen nőtt az elmúlt években a vállalatok, vállalkozások munkaerő igénye. A tanév befejeztével sok diák keres munkalehetőséget. Választék van bőben, különösen a Balaton-parton. Vannak olyan cégek, amelyek csak nyáron, de sokan hosszabb távon is szívesen dolgoznak diákokkal. A Miniszterelnökséget vezető minisztérium a Balaton Fejlesztési Tanács valamint Keszthely város támogatásával, a Keszthelyen és környékén elindított munkaerő-piacot erősítő projektben július 1-vel sok 18-23 év közötti diák vállalt munkát a nyári idényben. A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közreműködésével létrehozott két éves kísérleti programban a munkáltatók is szép számmal jelen vannak.

„Az idei évben, ez a kezdő év, gyakorlatilag a tapasztalatokat gyűjtjük össze, a következő évben sokkal intenzívebb programot tudunk majd végrehajtani, sokkal több diák bevonásával. Amennyiben ez a tapasztalat sikeres lesz és könnyen megvalósíthatóvá válik, akkor ezt a programot ki tudjuk terjeszteni majd az egész Balatonnak a térségére is. Tehát Füred, Almádi, Siófok, Boglár érintésére is gyakorlatilag.”- mondta Fodor Márk, a Balaton Fejlesztési Tanács tagja.

A felsőoktatásban résztvevő diákok 3-400 km-ről érkeznek Keszthelyre, hogy a városban és a környező településeken dolgozzanak. Ebben a vonyarcvashegyi szállodában is több munkalehetőséget találtak. Inez, Szabolcs-Szatmár –Bereg megyéből érkezett. 2018-ban már dolgozott a Balatonnál.

„Veszprémben fogok tanulni gazdaságtudományi karon, gazdálkodás és menedzsment szakon és úgy érzem, hogy recepciósként dolgozom, szívesen is foglalkozok emberekkel. Ennek az igényeimnek teljesen megfelel igazából a munka hiszen belelátok a gazdasági vonzatába egy hotel fenntartásának és működésének, illetve tudok emberekkel is foglalkozni.”- mondta Szandi Joó Inez.

A munkaerőhiány pótlására indított program diákszereplői a Zala Megyei Szakképzési Centrum támogatásával kedvezményesen ,mindössze 500 napi költséggel kapnak szállást a keszthelyi kollégiumokban. A szép környezet, a munka lehetősége, a Balaton és a kedvezmények sokaknak vonzó. Keszthely városa felismerve,hogy az ország távolabbi részéről érkező diák munkavállalók jelenléte idegenforgalmi szempontból is jelentős a program támogatásában partnerként működik.

Nagy Bálint alpolgármester a témában elmondta: „Azt gondolom,hogy ez a projekt olyan szempontból is hasznos és jó a városnak, hogy amikor ezek a fiatalok a nyári szünet vagy a munkavállalásuk idejét letöltve visszamennek azon településére vagy térségébe ahonnan érkeztek, ott el tudják mondani az itt szerzett tapasztalataikat, élményeiket. S bízunk benne, hogy nemcsak olyan élményeket szereztek, hogy jövőre nem csak hogy visszajönnek hozzánk,ugye egy két éves projektről van szó, hanem az ismerőseiknek,barátaiknak is elmondják ezt a lehetőséget és bízunk benne, hogy a jövő évben még aktívabb lesz a munkaprogram az ideihez képest.”

A kísérleti program augusztus 31-ig tart. Már az első hónapban 60 diák érkezett Keszthelyre. Folyamatos az igény, aki dolgozni szeretne jó feltételek mellett, talál nyári munkát. Egy kicsit fellélegezhettek a vendéglátás szereplői is, mert az idegenforgalmi szezonban, amikor megsokszorozódik a város és a környék lakossága, nagymértékben csökkent a munkaerőhiány.

Hegedüs Éva -Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6303-sikeres-diakmunka-program?fbclid=IwAR1gc_7_v7mrBL73ax5FswADm1uHBIGJ_iz-U7mc8S0Hpu5Cw7R5e1rnPu4