Segítség kell Ricsikének

2019. december 19. (csütörtök)

27 millió forintot kellene három hónapon belül fizetni a banknak, különben elveszíti lakását a súlyos beteg Ricsike és édesanyja. A keszthelyi kisfiú őssejt kezelésére felvett svájci frank alapú hitelt már nem tudják törleszteni, ezért kéri az emberek segítségét a család. Ricsike 0-24 órában teljes gondozást és felügyeletet igényel. Az édesanya célja, hogy nyugodtan élhessenek otthonukban és ne kerüljenek az utcára.
Ricsike 2005-ben súlyos oxigénhiánnyal, halva született. Nagy nehézségek árán sikerült megmenteni az életét. Általános idegrendszeri károsodása kihatatott a mozgásának és értelmének fejlődésére. Családja 2007-ben értesült arról, hogy Kijevben kaphatna őssejt kezelést. Ezért akkor 10 millió forint szabad felhasználású, svájci frankos hitelt vettek fel. Édesanyja, Peszmeg Rita azt mondja, jelentős javulást vettek észre a kezelések után: „A gyerek értelmileg elkezdett fejlődni, követett a szemével, figyelt, tehát sokkal több mindent lehetett vele csinálni, jobbá vált az étkezése, az itatása, a figyelme, a fejlesztő tornák jobban hatottak. Nagyon sok pozitív dolgot nyertünk ezzel a terápiával. Háromszor mentünk összesen őssejt kezelésre. Merem állítani, hogyha akkor nem visszük el és ezek nem sikerülnek, akkor a Ricsi nincs ilyen állapotban, vagy lehet, hogy akkor talán már nincs is életben.”

A hitelt tíz és fél éven keresztül fizették, a mára duplájára emelkedett törlesztő részletet két éve nem tudják fizetni – mondja az édesanya. Tíz és fél év alatt 17 millió forintot törlesztettek, a bank jelenlegi követelése közel 27 millió forint. Három hónapos türelmi időt kaptak a banktól, ha addig nem fizetnek, elveszítik a lakásukat. Ezért kéri Peszmeg Rita, hogy egy szaloncukor jelképes árával segítsék őket az emberek.

„Nagyon-nagyon bízom benne, hogy sikerül ez az akció, összejön ez a pénz. A legnagyobb álmunk és vágyunk mindkettőnknek – mert Ricsi nevében is mondhatom- hogy nyugodtan tudjunk az otthonunkba élni és ne attól kelljen rettegni, hogy a következő hónapban mi fog történni” – fogalmazott az édesanya.

Ricsike pelenkázása, etetése, nyálszívása és ellátása 24 órás feladat édesanyjának. Fejlesztő iskolába járnak, konduktor és gyógytornász is foglalkozik vele. Rita azt mondja, hogy mindent próbál megragadni, hogy Ricsike a maga világában egy boldog kisfiú legyen. Ezért nagy vágyunk az is, hogy lecserélhessék kinőtt babakocsijukat és a hálózati nyálszívójukat akkumulátorosra cseréljék, hogy eljárhassanak sétálni. Ezek az eszközök TB támogatással is több mint 600 ezer forintba kerülnek. Az adományokat banki átutaláson keresztül várják.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6679-segitseg-kell-ricsikenek?fbclid=IwAR3RS_o5qg3djpBJTUC2ofE-6tyqKdKJebdIDnHLRJX1n-nDDHV6l7O_kkA

Az alábbi számlaszára várják a „SZALONCUKROKAT”:
OTP Bank: 11773494-01297232-00000000
Külföldről történő utalás esetén:HU94 1177 3494 0129 7232 0000 0000
OTPVHUHB
Gaál Richárd Róbert