Sakk és vívás: újabb sikerek a Vajdában

2019. április 25. (csütörtök)

Újabb sikereket könyvelhet el a sport területén a Vajda János Gimnázium. Az Országos Diákolimpia során sakkban és vívásban értek el kiemelkedő eredményeket. Az iskolák között zajló döntőn több száz tanuló vett részt. Ezzel befejeződött a diákolimpia.
Az Országos Diákolimpia sakk bajnokságának miskolci döntőjén a keszthelyi Vajda János Gimnázium tanulói is részt vettek. Ide minden megyéből a legjobb diákokat delegálták az iskolák. Húsz versenyző közül bronzérmes lett egyéniben, a hatodik korcsoportban Buzás Bertalan. „Sajnos az első helyre most nem volt lehetőségem, de ezt is nagyon becsülöm, hiszen ez volt az utolsó ifjúsági versenyem, és sikerült egy szép harmadik helyezéssel lezárom az ifjúsági éveimet. Ennek nagyon örültem” – mondja a diák.

A sakkverseny dobogójára a nyolcadik osztályos Juhász Judit állhatott fel. Nem először villantotta meg tehetségét: zsinórban, egymás után ér el egyre nagyobb sikereket. Azt mondja: előbb tanult meg sakkozni, mint olvasni. Magabiztosnak érezte magát a versenyen. „Elég stabilan sikerült idén is hozni a pontokat így a verseny első felében is. A készülés miatt úgy érzem, hogy így tényleg magabiztosabban sikerült a versenyt lejátszani számomra, és nagyon örülök neki, hogy újra sikerült” – tette hozzá.

A Vajda János Gimnázium vívó csapata Budapesten vett részt az Országos Diákolimpia döntőjén. Itt a Balaton Vívóklub és a Tapolcai Vívóklub tagjai képviselték az iskolát. Egyénileg és csapatban is gyakorlatilag leverték a teljes mezőnyt. Cséri Soma egyéniben is indult. Ezt mondja erről: „Harmadszor indultunk el ugyanezzel a csapattal, ugyanezzel az összeállítással és idén is sikerült megnyerni, mint eddig három éve, zsinórban. De most még pluszba egyéniben is sikerült első helyet szereznem. Igazából annyira vívásban nem számít rangos versenynek, viszont elindultunk rajta, hiszen jó felkészülés volt egy utolsó junior év előtt a válogatókra.”

Kovács Dániel nyolc éve sportol és tavaly már az Európa-, valamint a Világbajnokságon is vívott. A legjobb eredménye az európai körverseny hetedik helye, háromszáz indulóból. „Ezzel és az országos bajnokság harmadik helyezéssel sikerült kijutni az Európa- és Világbajnokságra. Ott középmezőnyben végeztem végül. Nagyon izgalmas volt, nagyon izgultam, fantasztikus érzés volt ott lenni” – mesélte Dániel.

A sakkozók koordinálását Tóthné Bentzik Judit tanárnő, a vívók felkészítését pedig Markovics György tanár végezte.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/5965-sakk-es-vivas-ujabb-sikerek-a-vajdaban?fbclid=IwAR36_9xK1jtAVske96dN_EK5C6cU16UXcNQdWTgBkOi5mKJaqGy3yH27IxI