Rendkívüli ülésen döntöttek

2022. augusztus 19. (péntek)

5 napirendi pontról döntöttek a rendkívüli testületi ülésen. A képviselők egy kivételével az összes pontot egyhangúlag fogadták el.

A testület kérdés és ellentmondás nélkül fogadta el a polgármester és a képviselők vagyonnyilatkozat-kötelezettségének teljesítéséről szóló jelentést. Egyhangúlag döntöttek a helyi autóbusszal végzett, menetrend szerinti személyszállítási feladatok ellátására vonatkozó pályázati felhívásról is. A közszolgáltatási szerződés ez év végén jár le, ezért kellett ezt kiírniuk. Vagyonhasznosítási kérdésben is szavaztak az elöljárók. A Kossuth utca 12. szám alatti ingatlan bérlői jelezték, hogy bérlakásukat és a lakásból nyíló teraszt megvásárolnák. Ezt 6 igennel és 1 nemmel fogadták el. Negyedik napirendi pontként a Keszthely Zöld Város című pályázat kivitelezőjének kiválasztását kellett újratárgyalni. A szakértői javaslat alapján megállapított javaslatokból minden képviselő ugyanarra szavazott. Sürgősségi indítványként nyújtották be a Kísérleti utcai Óvoda jelenlegi helyzetének tárgyalását. Dékány Péter képviselő több kérdéssel fordult a polgármesterhez: hol tart a rendőrségi nyomozás az ügyben, mikor kezdődik el a kiskastély helyén az óvoda építése, valamint, hogy a város 3 meg nem valósult projektje mekkora kárt okozott anyagilag Keszthelynek. Manninger Jenő polgármester arról adott tájékoztatást, hogy egyelőre zajlik a nyomozás, a részletekről további információ még nem áll rendelkezésre. Az érsekség írásban arról adott tájékoztatást, hogy 2023-ban elkezdődik az óvodai beruházás. A harmadik kérdésre elmondta, hogy a Kísérleti utcai óvoda felújításához a támogatást vissza kell fizetni. A Sörháznál ingatlan eladása miatt nincs anyagi kár, sőt a lakosság is használhatja majd az új intézményt. A Városi Strandnál pedig a beruházást befejezik. Manninger Jenő polgármester délután küldött sajtóközleményében kiemelte, Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete továbbá a szakértői vélemények alapján döntött arról, hogy a Kísérleti utcai óvoda fejlesztéséről és bővítéséről szóló pályázatát nem valósítja meg. A szakértői vélemény egyértelműen megállapította, hogy az eddigi építkezést szakszerűtlenül végezték, az Önkormányzat jogi intézkedéseket fog tenni a felelősség megállapítására és az anyagi károk megtérítésére is.

https://tvkeszthely.hu/hirek/9476-rendkivuli-ulesen-dontottek