„Regösök húrján” szavaltak

2019. május 15. (szerda)

A Magyar Versmondók Egyesülete országosan az idén is meghirdette a Táltos világ címet viselő vers és prózamondó versenyt,melynek egyik állomása Keszthelyen volt. A NépmesePontban tartott rendezvényre öt megyéből érkeztek versenyzők,hogy megmutassák milyen gazdag a magyar költészet,a magyar népmesekincs.
A Magyar Versmondók Egyesületének elnöke a megnyitón a résztvevőknek arról beszélt ,hogy az irodalom, a népünk által gyűjtött mesék milyen hatással vannak az emberekre. A vers és prózamondó találkozó és verseny célja pedig nem más a tehetséggondozás mellett,mint népszerűsíteni az irodalmat.

„Azt tapasztaljuk,hogy egyre inkább nem pusztán a gyerekeké ez,hanem ugyanúgy mint a tradicionális mese és mondavilágban,vagy ha visszanézünk akkor a magyar őstörténetben is,hogy az emberek,a felnőttek egymás között is mondtak meséket,szájról-szájra terjedtek a történetek és így maradt ránk is ,hogy ezt a fajta örökséget fel tudjuk úgy eleveníteni,hogy a magunké tud lenni.”-mondta a Magyar Versmondók egyesületének elnöke Lutter Imre.

A versenyen a régiókból, illetve a megyékből delegált,a korábbi eredményeik alapján kiemelkedő, 10-14 éves vers- és prózamondók vettek részt szabadon választott művel vagy népmesével a Regösök húrján versenyen Az iskolásoktól többnyire humorral átszőtt előadást hallhatott a szakmai zsűri.

„Ez a vers egy apródról szók aki szerelmes,s azt hiszik a tudósok,hogy holdkóros. Ez a vers vicces és ez megfogott benne,nagyon szeretem a vicces verseket.”-mondta Dunca-Stadler Márk Zoltán. hévízi tanuló.

A versenyt 21 .alkalommal rendezték meg. Közel 6000 irodalomkedvelőt hívott színpadra. Keszthelyen három verseny zajlott egyszerre, az irodalom mellett a 21.század eszközeinek felhasználásával költészethez,meséhez kapcsolatos videókkal,kisfilmekkel,animációval is nevezhettek a versenyzők. „Több évtizedes múlttal rendelkezünk a Magyar Versmondók Egyesületével lévő kapcsolatunkkal,s úgy gondoltuk,hogy a népmesepontos pályázatba bevesszük őket ezzel a nagyon jó versennyel. Ez a Táltos világ verseny amit az egész országban megszerveztek”- adott tájékoztatást Csengei Ágota a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója.

A 12 helyszínen zajló versenyről kategóriánként az első helyezettek jutnak tovább a június 1-én megrendezésre kerülő országos gálára.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió
https://tvkeszthely.hu/hirek/6025-regosok-hurjan-szavaltak?fbclid=IwAR0Gn4m-1h1nDadM8PI1FrZumCiR6cNgR6BnYzhF2VxOjxoPJLB2ZmUDNV4