Régmúlt idők lovas fesztiválja a kastélyban

2021. augusztus 25. (szerda)

A Festetics örökség jegyében tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Helikon Kastélymúzeumban a “Régmúlt idők lovas fesziválját”.

A három napos rendezvény során a lovas attrakciók mellett népi játékokkal, gyermekeknek szóló programokkal, kutyás bemutatókkal is várták az érdeklődő közönséget. Elsősorban a lovas hagyományok bemutatását tűzték ki célul a szervezők a minden évben megrendezett fesztiválon. Idomítási bemutatók, huszárbemutatók, díjugratás egyaránt szerepelt a programban. A szervezőket is meglepte, hogy a nagy meleg ellenére is nagyon sok érdeklődő tekintette meg a lovas műsorszámokat. A harmadik napon, vasárnap egy konferenciával zárult a program, ahol számos érdekes előadást lehetett hallani. A három napos rendezvény során látottakra, a magyar lovaskultúrára épült a konferencia tematikája.

Varga Zoltán múzeumi menedzser hozzátette: „Kiemelném az előadásokat: A huszártiszti méltóság az erdélyi fejedelmek pénzverésében” címmel tartott előadást dr. Kovács S. Tibor, aki a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi tárának az igazgatója, valamint “A korai huszárság kopjások története”, melyet Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész, grafikus adott elő, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Ebben ugye, ahogy említettem, az a szép, hogy előtte nap pedig itt láthattuk a produkciót, hogy ez élőben, lovakkal hogy is zajlott le.”

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8346-regmult-idok-lovas-fesztivalja-a-kastelyban