Programkavalkád Keszthelyen

2018. június 1. (péntek)

Ebben az évben is óriási lesz a programválaszték

Ebben az évben is óriási lesz a programválaszték Keszthelyen. Mind a Balaton partján, mind a belvárosban lesz lehetőség a kikapcsolódásra. Csaknem minden hétvégére jut valami rendezvény, amire egyaránt várják a helyi és környékbeli lakosságot, valamint a turistákat is.
A tavalyi évben is számos kulturális és szórakoztató program volt Keszthely életében. Természetesen a nyári szezon kínálta a legsűrűbben az időtöltési lehetőségeket. Az emberek várják és elvárják ezeket; szívesen töltik el az időt egy-egy koncerten, fesztiválon, műsoron.

„Tavaly is nagyon sokszor részt vettünk keszthelyi programokon. Főleg nyáron, tavasszal: Sörfesztivál, Borfesztivál, egyéb rendezvények, koncertsorozatok, amikor voltak. Reméljük, hogy idén is folytatódik ez a programsorozat, minél színesebben. Szeretnénk idén is eljönni, ha van rá lehetőség.” – mondta Ságiné Gönye Viktória.

Bőven lesz lehetőség: akár a Balaton partján, akár a Fő téren tartózkodik valaki, egyaránt talál programot. Mint tavaly és a korábbi években, idén is június első hétvégéjén lesz a Város Napja. Ez szokásos módon a Fő téren lesz megrendezve, számos fellépővel és szórakoztató elemmel fűszerezve. Itt rendezik június végén a Szent Iván Napokat, nemzetközi folklór csapatokkal. Júliusban minden hétvégén lesz program.

„Az első nagyobb rendezvény a július 6-ától kezdődő Keszthelyfest, ami a “Bor összehoz”-zal együtt volt két évvel ezelőtt és azóta is látszik, hogy nagyon jól működik ez a rendezvénysorozat. Úgyhogy így lesz az idei évben és ennek természetesen a Fő tér lesz a helyszíne. Ugyanúgy az öt kisszínpadunk mindenképpen működni fog.” – emelte ki Csengei Ágota, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatónője.

Ugyancsak júliusban lesz a Balaton partján megrendezendő Folklór Gála. Ezt az immár harmadjára megrendezett Sörfesztivál követi, amit egy külső vállalkozás szervez. Augusztusban a Borfesztivál várja majd a vendégeket. Ez egy hagyományosan öt napos rendezvény lesz, minden nap más zenei kínálattal. Fúvós gála, Gasztro Fesztivál is szerepel a nyár utolsó hónapjának kínálatában. A korábbi évekhez képest a programok száma hasonlóan alakul az idén is, ám ezek színvonala nőni fog.

Csengei Ágota: „A programkínálatunk egy kicsit színesebb lesz, egy kicsit több támogatás miatt, ha lehet ezt így mondani. Nagyon remélem, hogy színes, színvonalas koncerteket tudunk hozni. Hogy csak az egyiket mondjam, ami rögtön a jövő hétvégén lesz: a város napi rendezvény, Marót Viki és a Nova Kultúr várja szombaton este a fiatalokat és vasárnap este pedig a Csík zenekar koncertjével készülünk. Pénteken este is már lesz program. Pénteken este egy fiatalos, táncos, modern táncos gála lesz, ezután a Művelődési Központ jazz-balett szakköre fog bemutatkozni, ezt követi Pirók Zsófi nagyon jó Flamenco estje.”

A nyári programok többnyire önkormányzati támogatással valósulnak meg, de pályázati források is rendelkezésre állnak. A tervezett költségvetés körülbelül negyvenmillió forint lesz.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió
http://tvkeszthely.hu/hirek/8804/programkavalkad-keszthelyen/