Partvonal szabályozás: több időt kérnek az önkormányzatok

2019. november 7. (csütörtök)

A balatoni önkormányzatok keveslik a véleményezésre szánt időt és sajnálják, hogy elmaradtak az ígért egyeztetések a Balaton partvonalának új szabályozásáról – tudta meg televíziónk a Balatoni Szövetség elnökétől, Balassa Balázstól.
A Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel, amelynek terveit október végén kapta meg, és november 8-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség – írta meg az MTI. A tó menti önkormányzatokat tömörítő szervezet elnöke televíziónknak elmondta, a legtöbb településről azt a jelzést kapták, hogy sajnálják, hogy a jogalkotó részéről elmaradtak az új partvonal-tervekkel kapcsolatban ígért egyeztetések. A véleményezésre kapott mintegy másfél hét pedig sok településnek kevés.

Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség elnöke: „Ez azért is problémás, mert most voltak a választások. Nagyon sok olyan település van, ahol új polgármester, új képviselő-testület állt fel. Ők egyáltalán nincsenek is tisztába ezzel a kérdéssel. Több idő kell nekik, hogy átlássák, hogy egyáltalán mik azok a fejlesztési igények, mik azok a módosítások, amit ez a vízpart terv tartalmaz. Mindenképpen azt szeretnénk jelezni, hogy szeretnénk a személyes egyeztetést, illetve szeretnénk, hogyha most november 8. után ez nem lenne lezárva, hanem további lehetőséget kapnának az önkormányzatok.”

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
https://tvkeszthely.hu/hirek/6555-partvonal-szabalyozas-tobb-idot-kernek-az-onkormanyzatok?fbclid=IwAR2Yjiv4ByqedLOQU9DUmMfXTOfI8xJthXR9_CaoVDPMx0gt5IIbDldHOdE