Parlagfű-mentesítésre hívja fel a figyelmet a Nébih

2020. június 17. (szerda)

Kevesebb parlagfű, több levegő! címmel indított parlagfű-mentesítési kampányt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A társadalmi célú kezdeményezés arra irányítja a figyelmet, hogy ismerni kell a megfelelő irtási módszereket, hiszen közegészségügyi és mezőgazdasági szempontból is káros. A növény pollenszórása még nem kezdődött el, az allergiásoknak viszont ajánlott időben elkezdeni a kezelést.

Videós tartalmakkal is próbálja felhívni a figyelmet a Nébih a parlagfű irtásának fontosságára. Az egyik legelterjedtebb gyomnövény elsősorban allergiaokozóként van bent a köztudatban, azonban a mezőgazdaságban is okozhat problémát. A parlagfűvel szennyezett területeken ugyanis jelentős terméskieséssel lehet számolni. A Kevesebb parlagfű, több levegő elnevezésű kampány több lépcsős.

„A kisiskolásokat célozzuk meg a legfiatalabb korosztályt egy parlagfű kisokos nevű kiadvánnyal, ami nekik megfelelően játékos, rejtvényes formában egy kis kerettörténeten keresztül mutatja be magában a parlagfűt. A Nébih honlapján egy videósorozattal mutatjuk be a parlagfű fejlődését, egyáltalán hogy lehet elkülöníteni más gyomnövényektől. Ebben a videóban olyan információkat is átadunk, ami esetleg az emberek fejében tévhitként lehet jelen. Tudniuk kell, a társadalomnak és az embereknek is, hogy megfelelően álljanak ehhez a kérdéshez.” – ismertette Jordán László a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság igazgatója.

A jelenleg is hatályban lévő jogszabályok szerint a parlagfű-mentesítés a földhasználók egyéni kötelessége, ezt sokan be is tartják. A problémát azonban a Nébih szerint a nem megfelelő hatékonyságú irtási módszerek okozzák.

„Mentesítés eddig is történt. Most szeretnénk egy olyan társadalmi összefogást meghirdetni, hogy mindenkinek van feladata a parlagfű-mentesítésben. Akár egy bejelentéssel tudja segíteni a mentesítési munkát. Ebből a célból üzemeltetjük a parlagfű-bejelentő rendszert, ami egy elektronikus lehetőség a Nébih honlapján keresztül. A tábla sarkán vagy a parlagfűvel szennyezett terület sarkán a telefon helymeghatározója segítségével azonnal meg lehet tenni a bejelentést. Ennek a bejelentőrendszernek az a nagy előnye, hogy közvetlenül oda továbbítja a bejelentést, aki utána helyszíni szemlét és az eljárást utána le fogja folytatni.” – tette hozzá az igazgató.

A parlagfű allergia egyre többeket érint napjainkban. Szénanátha jellegű tüneteket okoz, mint a vízszerű orrfolyás, a szemviszketés, tüsszögés és a kaparó érzés a garatnál. Dr. Tehenes Sándor tüdőgyógyász szerint a tünetmentesség csak addig tart, amíg a beteg a javasolt gyógyszereket használja.

„Én általában javaslom először az orrsprayt és a szemcseppet, ha ez nem elégséges, akkor kiegészítjük ezt tablettás gyógyszerrel. Általában ezek úgynevezett antihisztaminok a tablettás gyógyszerek. A spraykben viszont úgynevezett steroid van, de ettől nem kell megijednie az embereknek, ezek helyi kezelésűek, tehát ezeknek semmilyen steroid mellékhatásuk nem lesz és nagyon hatékonyak, tehát kell őket használni.”

A parlagfű virágzása július elejétől várható. A szakember szerint nem szabad azonban megvárni a pollenszórás kezdetét. Előtte már legalább két héttel el kell kezdeni az allergiásoknak a kezelést, mely akár októberig is elhúzódhat.

Lendvai Bianka – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7166-parlagfumentesitesre-hivja-fel-a-figyelmet-a-nebih