Parkolóátalakítás a biztonságért

2018. szeptember 18. (kedd)

A tanév kezdetére 12 millió forintos önkormányzati beruházásból újult meg az Életfa iskola és óvoda előtti parkoló. Az átépítésnek köszönhetően az oktatási intézményekhez érkező szülők könnyebben tudnak parkolni a reggeli és a délutáni csúcsidőszakokban is. Mindez a közlekedők és a gyermekek biztonságát is jelentős mértékben szolgálja.
A korábbi, szálkás elrendezés helyett közel 20 parkolóhelyen, merőlegesen állhatnak az autók az Életfa iskola és óvoda előtt. Az átalakítás azért vált szükségessé, hogy az oktatási intézmények előtt lévő reggeli és délutáni csúcsforgalomban az autók egyszerűbben és biztonságosabban állhassanak meg a helyszínen.

„A lakók, illetve itt az intézmény vezetői engem, mint a helyi önkormányzati képviselőt megkerestek, hogy segítsek a parkoló fejlesztésében, mivel a reggeli illetve a délutáni órákban nagyon kaotikus állapotok alakultak ki, ezért gondoltuk úgy, hogy a költségvetési tárgyalásokra ezt a fejlesztési igényt bevisszük. Ez egy 12 millió forintos összegben meg is tudott valósulni.” – tájékoztatott Raffai Róbertné, Keszthely 3. sz. választókerületének önkormányzati képviselője.

A Vaszary utcai beruházás során nem csak a parkolóhelyet alakították át, hanem egy gyalogátkelőhelyet is építettek a gyermekek biztonsága érdekében. Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere elmondta, már tavaly is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy legyen egy olyan költségvetési keret, amely célzottan utca és járdaszakaszok felújítására vonatkozik.

„Sikerült ebben az önkormányzati ciklusban elérnünk azt, hogy minden évben az éppen aktuális költségvetés adta lehetőségeket figyelembe véve az amúgy is betervezésre kerülő útkarbantartások, útfelújítási munkákon túl legyen egy olyan keret, ami célzottan adott utcákat, útszakaszokat, járdákat, azoknak a felújítását, megújítását, vízelvezetését takarja. Ennek köszönhető, hogy ez a 12 millió forintos beruházás is itt mellettünk, mögöttünk el tudott készülni az idei évben.” – tette hozzá Keszthely alpolgármestere.

Nagy Bálint és Raffai Róbertné felhívták a figyelmet: a lakók a képviselőjüknél tudjákjelezni az utakat, járdákat, parkolókat érintő problémákat. Hozzátették, hogy az Életfa iskola ésóvoda előtt elkészült szakaszt a szülők és az intézmények dolgozói egyaránt örömmel fogadták.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9091/parkoloatalakitas-a-biztonsagert/