Okos út: nyáron várható az átadás

2020. május 4. (hétfő)

A régió egyik legnagyobb beruházása, az M76-os gyorsforgalmi út építése a végéhez közeledik. Az eredetileg tervezettek szerint a nyáron sor kerülhet majd az átadásra. A projekt 170 milliárd forintból épül meg

Az M7-es autópálya holládi felhajtójánál dolgoznak a munkások. Nagykanizsa felé már több hónapja nem lehet itt felhajtani a pályára. A hamarosan elkészülő körforgalmat már május végén átadják, így az autópálya a régi, 7501-es úton keresztül már megközelíthető lesz. Az M76-os “okos útnak” ez lesz az egyik végpontja, az elkészültét követően ebben a körforgalomban lehet ráhajtani vagy letérni róla. Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője elmondta: „8,6 km az, ahol most a kivitelezés zajlik. Az első 5,6 kilométeren nagyon jól állunk. Itt már nagyon szépen látszik az új nyomvonal, illetve azt lehet elmondani, hogy 5 kilométeren már a cement stabilizációs alapréteg van mindenhol, ami azt jelenti, hogy már egy szilárd réteg van ugye a földmű fölött.”

A pálya nagy részén már aszfalt borítja a majdani utat. Felső aszfaltréteget egyelőre még egy csaknem két kilométeres szakasz kapott. Az építkezés első ütemében a Balatonszentgyörgy és Hollád közötti, 5,6 km-es útvonal van a legelőrehaladottabb állapotban. A Balatonszentgyörgy melletti, 366 méter hosszú vasbeton hídon is zajlik a munka. Ez az egyik, szó szerint is kimagasló eleme az építkezésnek, ami arányaiban jelentős ráfordítást igényel munkaidőben, anyagában egyaránt. A híd a 76-os főút, azaz a Keszthely és az M7-es autópálya közötti, jelenlegi ütőér felett halad át. „Ezen a szakaszon, ezen az 5,6 kilométeren a legjelentősebb műtárgy az, amit itt a hátunk mögött lehet látni. Itt már a gerendák a helyükön vannak. A pályalemez egy nyílás kivételével mindenhol elkészült, és jelen pillanatban a szigetelésen dolgozik a kivitelező. Szegélyeket épít illetve saruzási munkák azok, amik folyamatban vannak” – folytatta Kiss Boglárka.

Az M76-os gyorsforgalmi út a több ütemben zajló építést követően Zalaegerszeget és a sármelléki repülőteret köti be Magyarország autópálya hálózatába. “Okos út” azért lesz, mert Magyarországon itt tesztelik majd elsőként a vezető nélküli járműveket nyílt környezetben. Ehhez egy zalaegerszegi tesztpálya is kapcsolódik a jövőben.

Vigh László miniszteri biztos így látja: „Nincs még a világon olyan tesztpálya, amelyhez tesztút is kapcsolódik. Zalaegerszeget összekötjük az M7-es autópályával, hiszen Zalaegerszeg mellett nem megy el autópálya. Viszont minden befektető azt kérte tőlünk, hogy olyan összeköttetése legyen a városnak a főutakkal, amely méltó a megközelítésre.”

A gyorsforgalmi út nyomvonalának tervezése során szempont volt, hogy sehol ne legyen szintbeli kereszteződés sem úttal, sem vasúttal. Ennek köszönhetően a közlekedés gyorsabb és biztonságosabb, valamint az útvonal teljes hosszában 110 km/óra sebességgel végigautózható lesz. Balatonszentgyörgynél egy vadátjáró biztosítja majd az állatok mozgását. A tél szinte egyáltalán nem hátráltatta az építkezést, így az ütemtervet tartani tudta a kivitelezést végző Strabag Kft. Ha rendkívüli helyzet nem hátráltatja a munkálatokat, az eredetileg tervezett időpontban, július 31-én átadják a forgalomnak az M76-os út első ütemét.

Tüskés Balázs – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/7051-okos-ut-nyaron-varhato-az-atadas