Nyaralás alatt is biztonságban

2021. július 2. (péntek)

Zala megye tölti be idén a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság elnöki tisztségét. Ez jelentős többletfeladatot ró az állományra, a munka jelentős részét a Keszthelyi Rendőrkapitányság végzi el. Az egyenruhások a nyári szezonban fokozott jelenlétet biztosítanak, emellett egy kampányt is indítottak, amelynek során kisfilmekkel igyekeznek felhívni a figyelmet a bűn- és balesetmegelőzésre.

A nyaralás során is figyeljünk oda saját magunk és értékeink biztonságára – hívja fel a figyelmet a rendőrség. A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság az idén kisfilmekkel igyekszik figyelmeztetni a nyaralókat a rájuk leselkedő veszélyekre. A kampányban televíziónk is közreműködik. A bizottság elnöki tisztségét idén Zala megye tölti be, a koordinációs feladatok elvégzésében oroszlánrészt vállal a Keszthelyi Rendőrkapitányság. Bár a Balaton évről évre biztonságosabb, az üdülés során is fontos odafigyelni az értékek védelmére.

„Próbálunk egy láthatóbb rendőrséget megjeleníteni a Balaton-parti régióban, illetve e mélységben lévő azon településeken, amelyek a turisztikával, idegenforgalommal frekventáltabbak. Egyrészt különböző vagyon elleni bűncselekmények megelőzését célozzuk meg, tehát célunk az, hogy az ide látogatók, illetve az itt élők sérelmére gépjárművel kapcsolatos – úgy, mint gépjárműlopás, gépjármű feltörés, akkor a különböző strandi, alkalmi lopások vagy a besurranásos lopások, illetve a betöréses lopások számát megelőzzük, jelentős számban csökkentsük.” – tájékoztatott Andor László, Keszthely rendőrkapitánya.

A rendőrségnek az a tapasztalata, hogy bár a nyaralóvendégek többsége tudatosan odafigyel a biztonságra, még mindig vannak olyanok, akik értékeiket az autóban hagyják vagy strandolás idejére a törölköző alá teszik. Emellett a besurranásos lopások is gyakoriak, ezt sok esetben úgy követik el, hogy a család otthon tartózkodik. A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs bizottság Somogy, Veszprém, Fejér és Zala megyét foglalja magába. A rendőrség szorosan együttműködik az önkormányzatokkal, a Balaton Fejlesztési Tanáccsal és a polgárőrséggel.

„Próbáljuk ezt a tevékenységet összehangolni, összefogni. A szigorú és ütemezett előkészítést követően, egy hivatalos megnyitó után a rendszeres és előzetesen eltervezett feladatok most már folyamatba kerültek. hétről hétre, hónapról hónapra elemezzük az eseményeket, igazítjuk a működésünket a változó körülményekhez és megpróbáljuk elérni azt, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal használjuk fel az erőket és az eszközöket. így valószínűleg és szinte teljes bizonyossággal garantálható az ide látogató turisták nyugalma, biztonsága.” – emelte Dr. Vereckei Csaba, Zala megye rendőrfőkapitánya.

A rendőrség elmondása szerint a Balatonon és ezen belül a keszthelyi térségben évről évre egyre jobb a közbiztonság. Hozzátették, a megszokott békét és nyugalmat minden körülmények között fenn kell tartani. Ez komoly feladatokat ró az állományra, de a rendőrség megtesz mindent a térségben élők és az ide érkező vendégek biztonságáért.

Regman Karola – Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/8188-nyaralas-alatt-is-biztonsagban