Ugrás a fő tartalomhoz
Keszthely logó

Nincs koronavírusos iskolás Keszthelyen

Időpont: 2020. 09. 21.

A keszthelyi oktatási intézményekben nincs hivatalosan megerősített fertőzött – közölték kérdésünkre az intézmények és fenntartóik televíziónkkal. Az október 1-től kötelező testhőmérséklet-mérést már több iskolában alkalmazzák. Második hete ismét zajlik a buszmegállók és közterek fertőtlenítése és több városi intézményben korlátozásokat vezettek be. Keszthely város jegyzője elmondta, figyelmet fordítanak a fertőzések megelőzésére.

Már szeptember elsejétől mérik minden intézménybe lépő, diák, pedagógus és dolgozó testhőmérsékletét a Keszthelyi Közgazdasági Technikumban. Csak lázmentesen, maszkot viselve lehet belépni az épületbe, kizárólag a diákoknak, dolgozóknak. A bejáratnál és minden tanteremben helyeztek el fertőtlenítő folyadékot. A takarítók pedig fokozottan figyelnek a tisztaságra.Néhány esetben előfordult lázas diák, akikről később kiderült, hogy nem COVID19-fertőzöttek. Az intézmény vezetésének tájékoztatása szerint - szeptember 18-ig bezárólag – nem volt igazolt koronavírusos esetük.

Siszler Katalin intézményvezető: „A gyerekek nagyon jól alkalmazkodnak – talán rossz kifejezés – de talán nem is veszik, de ha kérik a tanárok, beszélnek róla, akkor felteszik a maszkot. Az idősebb pedagógusokat talán egy kicsit jobban megviseli. Tartanak attól, hogy a fiatalság ugye tünetmentesen viseli ezt az egész járványt és tartanak attól, hogy ha esetleg elkapnak valamit, akkor velük majd mi lesz.”

A keszthelyi oktatási intézményekben nincs hivatalosan megerősített fertőzött– közölték kérdésünkre az iskolák és fenntartók illetékesei, szeptember 18-ig bezárólag. Minden intézményben zavartalanul, normál rendben zajlik a tanítás. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kancellárja arról tájékoztatott, minden prevenció adott iskoláikban, beszerezték a lázmérőket és a diákok jelenleg is varrják a maszkokat. Kérdésünkre, a Nagykanizsai Tankerületi Központ közölte, a fenntartásában lévő intézmények mindegyikében biztosítja a megfelelő mennyiségű és minőségű kézfertőtlenítő gél, aeroszol és felületfertőtlenítő szerek használatát és folyamatos utánpótlását. 

Szeptember második hetében a GESZ munkatársai megkezdték a forgalmasabb játszóterek és buszmegállók rendszeres fertőtlenítését. A munkálatokat egy alkoholos folyadékkal végzik a szakemberek, védőfelszerelésben. Elsősorban a városban található 34 buszmegállót játszótereket kezelik, de szükség esetén egyéb, veszélyeztetett területeket is fertőtlenítenek.  Keszthely polgármestere szeptember 11-én azt írta közösségi oldalán, hogy a város felelősséggel készül a koronavírus második hullámára.

Szeptember 9. óta kötelező a szájmaszk viselése az ügyfelek és az ott dolgozók számára is a keszthelyi Polgármesteri Hivatalban. Kérik a kihelyezett kézfertőtlenítők használatát és a szociális távolság megtartását az épületbe érkezőktől.

Dr. Gábor Hajnalka jegyző: „Egyelőre az ügyfélfogadást nem korlátoztuk. Én azt gondolom, hogy a hivatalba látogató állampolgárok nagyon jogkövetőek, nagyon odafigyelnek egymásra és a kollégákra is. Mindettől függetlenül továbbra is kérjük azt – ahogy a tavasszal is nagyon jól ment az ügymenet – hogyha bárkinek, bármilyen kérdése, problémája van, akkor először, akár elektronikus úton, e-mail útján, vagy telefonon egyeztessen az ügyintézőkkel.”

Dr. Gábor Hajnalka hozzátette, a keszthelyi óvodáknak már beszerezték az érintésmentes lázmérőket és érvényben van a látogatási tilalom az Idősek Otthonában. Keszthely Város Jegyzője hangsúlyozta, mind önkormányzati, mind városi szinten kiemelt figyelmet fordítanak a fertőzések megelőzésére. ű

Hársfalvi Ákos - Keszthelyi TV

https://tvkeszthely.hu/hirek/7423-nincs-koronavirusos-iskolas-keszthelyen

Programnaptár
Hírek, hirdetmények