Nemzetközi trike találkozó

2021. július 7. (szerda)

Először varázsolták el a keszthelyi lakosságot a trike-osok. A három napos nemzetközi találkozón fogyatékkal élő fiatalokat is motoroztattak pénteken. A szombaton megtelt a csoda motorokkal a templom előtti tér, ahol a hosszabb túrára induló csapatot és járműveiket Tál Zoltán plébános áldotta meg.

Megtelt a tér szombaton a Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom előtt. Szebbnél-szebb vasparipákkal és tulajdonosaikkal. Nincs egyesületük, klubjuk, de a motorokat nagyon szeretik. Ők a trike-osok. Még kevesen vannak, de szeretnének Magyarországon is egy összefogó közösséget építeni.

„A találkozó célja,hogy mindig ahol ilyen találkozón részt veszünk, a helyi elesett embereken segítsünk valamilyen formában.”- mondta el a főszervező, Szabó Gábor.

A gyönyörű vasak keszthelyi randevújának résztvevőit a Csótár András, az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke köszöntötte.

„Keszthely nyitott város és befogadó város és nagyon örülünk annak, hogy olyan rendezvények jönnek a városunkba, mint ez a motoros találkozó is. Mi nagyon örülünk ezeknek, mi ezeket támogatni igyekszünk. S megpróbálunk olyan körülményeket biztosítani, hogy akik ideérkeznek, jól érezzék magukat.”

A háromkerekű, személyre szabott, biztonságos motorokat sokan fotózták. A trike-osok örömmel válaszoltak minden érdeklődőnek. Bemutatták a járgányukat és az életérzést, amit kapnak a trike-on való utazással. Amikor felkapcsolnak egy fokozatot, és elfelejtenek mindent, amit addig a motorozásról megtapasztaltak. Hetvenen érkeztek Keszthelyre, öt országból.

„Fiatal korában az ember két kereken gurul és utána az idő folyamán előjönnek olyan dolgok, amivel biztosabb és egy másik közegbe kerül, viszont a szabadság érzete ugyanúgy megmarad.”- mondta a Svédországból érkezett Káldi László.

A téren Tál Zoltán plébános tartott szentmisét a motorosoknak. Közös imádság után megáldotta a masinákat és kívánt jó utat a találkozó résztvevőinek.

A szertartás után felbőgtek a motorok, és a trike-osok elindultak egy fotózásra Festetics-kastélyba, majd folytatták túrájukat Zánkáig.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8195-nemzetkozi-trike-talalkozo