Nemzeti konzultáció Trianonról

2017. október 30. (hétfő)

A trianoni békeszerzőséhez kapcsolódóan tartottak nemzeti konzultációt Keszthelyen. Dr. Drábik János, az Országos Trianon Társaság elnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a Balaton Színházban tartott előadást az érdeklődőknek, akik a program végén aláírásukkal is támogathatták a trianoni békeszerződés megsemmisítését célzó ügyet.
A trianoni békeszerződés közelgő 100. évfordulója alkalmából járják az országot a két szövetség vezetői, és szeretnék felhívni a magyar emberek figyelmét arra, hogy a trianoni sérelmek ellen még mindig nem késő felszólalni. A Balaton Színház Simándy termében elhangzott, közel száz év távlatából úgy tűnhet, a magyarok beletörődtek a trianoni szerződésben foglaltakba, de a Trianon Bizottság elnöke szerint ez nem így van.

„Ezt a trianoni hazugságot, ezt csak az igazság kimondásával lehet megdönteni. Ezért úgy döntöttünk mi, a magyarországi Trianon Társaságnak elnöksége úgy döntött, hogy Trianont megdöntjük. A Trianont. amely hazugságon alapul, az igazsággal döntjük meg.” – mondta Dr. Drábik János, az Országos Trianon Társaság elnöke.

A konzultáción elhangzott, Versailles-ban egyedül a magyar nemzettel szemben nem alkalmaztak semmilyen nemzetközi jogi elvet, így a nemzeti önrendelkezés elvét sem. Drábik János kiemelte, a hazánkkal szomszédos országok nem csak önálló nemzetállamot akartak létrehozni, hanem területeket is akartak szerezni, így nyerve minél nagyobb hatalmat. A trianoni nemzeti konzultáció során az előadások mellett aláírást is gyűjtenek azoktól, akiknek – mint fogalmaztak – fáj Trianon.

„Egy hete, tíz napja zajlik az aláírásgyűjtés, körülbelül egyharmada az aláíróknak 1990 után született, tehát kimondottan fiatal nemzedék. Bízunk benne, hogy az Önök segítségével is ez sikerülni fog. A lényeg az, ha minden magyar ember, akinek fáj Trianon, egy aláírói ívet, csupán egy aláírói ívet, amelyikre tíz aláírás ráfér, magához vesz és a családjában, a szomszédságában, a baráti körében két nap alatt aláír, akár két hét alatt teljesíthető lenne a két millió aláírás, amit megcéloztunk.” – tájékoztatott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke.

Az érdeklődők két aláírásgyűjtő ívvel is találkozhatnak Az egyiken az aláírók a magyar Kormányt szólítják fel, hogy lépjen fel a trianoni szerződés semmissé nyilvánítása érdekében. A másik egy különleges meghatalmazás, amelynek birtokában a meghatalmazottak a Hágai Nemzetközi Bíróságon kérhetik a diktátum érvénytelenítését. Az aláíró ívek elérhetőek a balatongyöröki Honismereti Egyesületnél.

Regman Karola – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/8306/nemzeti-konzultacio-trianonrol/