Nem emelkedett a vízi balesetek száma

2018. augusztus 16. (csütörtök)

Nem emelkedett a vízi balesetek száma a Keszthelyi-öbölben
Egyre többen pihennek, illetve sportolnak a Balatonnál, ennek ellenére nem volt több dolga a keszthelyi vízirendőröknek. Idén nyáron eddig 25-30 főt mentettek ki a Keszthelyi-öbölben; többségében kimerült úszók és elsodródott, vagy meghibásodott vízijárművek vezetői kérték az egyenruhások segítségét. A Balatoni Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője szerint a Balaton messze az ország legbiztonságosabb természetes vize.
Folyamatosan járőrőznek a vízirendőrök. A keszthelyi őrshöz a Szigliget és Balatonmáriafürdő vonalától nyugatra eső terület tartozik. A 63 négyzetkilométeres vízfelület a tó mintegy tizede. Másodfokú viharjelzés esetén az egész területen – ha kell több kört megtéve- figyelmeztetik a vízi járműveket vezetőit. Idén nyáron eddig 25-30 főt mentettek ki a vízijárőrök a nyugati medencében. Tegnap is két esetben nyújtottak segítséget, mondja Dr. Hetényi-Marton Tamás, keszthelyi őrsparancsnok:

„Úszó beúszott, eltávolodott a parttól, rosszul mérte fel a fizikai adottságait, elfáradt a közben föltámadt szélben, a segítségünket kérte és kimentettük, kivittük a partra. Vagy például ugyanúgy tegnap történt az eset: hárman kimentek egy csónakkal, meghibásodott a villanymotor a csónakon, nem tudtak már kijutni a partra, a szél elsodorta őket. Őket is vontára vették a kollégáim és kivontatták őket a partra, biztonságba helyezték őket.”

Hozzátette, hogy eddig viszonylag nyugalmasan telt a nyár. Dr. Hetényi-Marton Tamás azt tapasztalja, hogy egyre többen pihennek a Balatonnál és az új kikötők létesülésével megnőtt a vitorlázók száma. Ennek ellenére nem emelkedett a balesetek és az intézkedések a száma.

„Az elmúlt 15-20 évben nagyon sokat komolyodtak úgymond az emberek, jobban odafigyelnek a betartandó szabályokra: mellette azért mi is nagyon komoly megelőző, illetve propagandatevékenységet fejtünk ki. Például a szezon elején nagyon sok általános iskolát felkerestünk és előadásokat tartottunk a Balatonnak a veszélyeiről, a fürdőzésnek a szabályairól” – nyilatkozta a százados.

Augusztus 14-ig hat halálos áldozata volt a Balatonnak. A keszthelyi őrs területén idén nem volt vízbefulladás. A rendőrök azt tanácsolják, hogy mindenki legyen körültekintő és tájékozódjon az általa sportolásra, vagy pihenésre választott vízfelületről. Javasolt a VÉSZ illetve a Tavihar telefonos alkalmazások használata, melyek friss információval szolgálnak a vízhasználóknak.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9014/nem-emelkedett-a-vizi-balesetek-szama-a-keszthelyi-obolben/