Ne váljunk áldozattá!

2021. szeptember 8. (szerda)

A nyári időszakban a Keszthelyi Rendőrkapitányság kiemelten készült a bűnügyi, közbiztonsági helyzet megőrzésére. Míg 2020-ban 63, az idén 48 vagyonelleni jogsértés volt a rendőrség illetékességi területéhez tartozó balatoni településeken. A bejelentések alapján 10 besurranásos lopás és 3 betörés történt. A rendőrség fokozott figyelmet kér a lakosságtól . Felhívja a figyelmet a térségben megjelenő bűnözőkre.

Dr. Andor László kapitányságvezető sorolja azokat a jelenségeket – idegen autók, személyek az utcákban – amelyek megfigyelésével a lakosság tudja segíteni a rendőrség munkáját. Az idegenforgalmi szezonban a tavalyihoz képest a vagyon elleni bűncselekmények száma 24%-al csökkent a keszthelyi rendőrséghez tartozó balatoni régióban. A rendőrség, polgárőrség munkája ellenére, azonban az elmúlt héten is történt besurranásos eset Keszthelyen.

„Mindenképp azt tartom a legcélszerűbbnek ha,az állampolgárok olyan céltalanul bolyongó – akár gyalogosan vagy kerékpárral, vagy személygépkocsival – közlekedő gyanús személyeket észlelnek, akik nem abban az utcában laknak, nem látták még abban a városrészben,mindenképp tegyenek jelzést a rendőrség irányába. Vagy az illetékes körzeti megbízotton keresztül vagy pedig a 112-s segélyhívón keresztül.” – mondta akapitányságvezető.

A rendőrség a bűnesetek kapcsán gyakran tapasztalja – különösen a nyári szezonban, de ősszel is jó időben, hogy az ingatlantulajdonosok, használók nyitva hagyják a nyílászárókat, ami alkalmat ad a besurranásra szakosodott bűnelkövetőknek és akadály nélkül jutnak be a lakásba. Minden figyelmeztetés ellenére az idős emberek bizalmának kihasználása sem ritka.

„Az a korosztály, akik amikor fiatalabbak voltak, kevésbé találkoztak ilyen jogsértésekkel. Ők sokkal bizalmasabban fordulnak az állampolgárok felé. Nyilván az ilyen jogsértésekre szakosodott bűnelkövetők irányába is. A múlt héten egy idősebb nénihez jutott be így egy bűnelkövető,aki azt a legendát, azt az ürügyet találta ki, hogy a háziállata eltűnt,s kérdezte a nénit, hogy esetlegesen nem-e látta. Kihasználta a néninek a bizalmát és így bejutott az ingatlanba ahonnan több százezer készpénzt tulajdonított el.”- mondta el Dr. Andor László.

Értékeinket lehetőleg ne tartsuk könnyen hozzáférhető helyen, és lehetőleg ne is legyen otthonunkban indokolatlanul nagy összegű készpénz mert gyakran az elektronikai védelmi rendszer sem akadály a bűnözők előtt. A szomszédi odafigyelés is sokat segít,hogy ne váljunk áldozattá- figyelmeztet a rendőrség.

Hegedüs Éva – Keszthelyi Televízió

https://tvkeszthely.hu/hirek/8374-ne-valjunk-aldozatta