Ne gyújtsa! Gyűjtse!

2018. szeptember 26. (szerda)

Nagyszabású országos kampányba kezdett a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. A „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” elnevezésű közös kampány során a háztartási hulladék kezelésének problémáira, az emberéleteket követelő szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek megelőzésére hívják fel a szakemberek a figyelmet.
Egy kisfilmmel figyelmezteti a lakosságot a katasztrófavédelem a hulladékégetés veszélyeire. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt-vel indított közös kampány célja, hogy visszaszorítsák az elmúlt években egyre gyakoribbá váló a kéménytüzeket, illetve az ebből eredő lakástüzeket.

Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője: „Minden esetben csak a megfelelő éghető anyagokkal fűtsünk be a különböző fűtőtestekbe. Próbáljuk meg elkerülni a műanyagok, pet palackok, különböző ruhaneműk, illetve egyéb más olyan műanyagoknak a használatát a kályhában,a melyek nem oda valóak. Ugyanis számos esetben az ország minden egyes pontján, így Zala megyében is a tűzoltók szembesülnek minden egyes fűtési szezonban olyan kéménytüzekkel, ami a nem megfelelő tüzelés következtében alakult ki.”

A kampányban a kültéri tüzek veszélyeire is figyelmeztet a katasztrófavédelem – tette hozzá Cseresznyés Dániel. A szóvivő elmondta, hogy Keszthelyen különösen nagy probléma a szemétégetés.

„Keszthelyen és környékén is jellemző, egyes utcákba vissza kell járniuk kéthavi rendszerességgel a tűzoltóknak, ugyanis olyan háztartási hulladékokat, műanyagokat és egyéb más dolgokat égetnek, amely jelentősen szennyezi a környezetet” – tette hozzá Cseresznyés Dániel.

A katasztrófavédelem szerint a szabadtéren keletkező tűzesetek 99 százaléka emberi mulasztásból keletkezik. Számos esetben történt olyan tűzeset is, amikor egy kisebb kerti munkálatok során gyújtott tűz továbbterjedt és az egész családi ház vált az ellenőrizetlen tűz martalékává.

Hársfalvi Ákos – Keszthelyi TV
http://tvkeszthely.hu/hirek/9109/ne-gyujtsa-gyujtse/